Címlap Arc Mintha Pécset...

Mintha Pécsett élne: Iványi Dalma nagyon jól érzi magát Győrben!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Bár hosszú évek után elhagyta Pécset, Iványi Dalma és családja számára kerek a világ Győrben is. A gyerekek nagyon jól érzik magukat, a pécsi kosárlabdázás ikonikus alakja, a 10-szeres bajnok pedig élvezi a munkát az új csapatánál – és élvezi a várost is.

A háttérben gyereknevetés – épp gombfociztak –, Dalma pedig jókedvűen, nyugodtan vág bele a beszélgetésbe. Semmi stressz, semmi izgalom, pedig délután meccsük van, pont a PEAC-Pécset fogadják. Meg is jegyzem neki, hogy manapság „pécsi napok” vannak Győrben, hiszen szerdán a PINKK-Pécsi 424-gyel csatáztak, most meg Csirke Ferenc együttesével találkoznak.

– Szerencsére nem vagyok ráparázva a meccsekre, úgyhogy ilyenkor még nyugodtan ki tudok kapcsolódni – mondta a Pécs Aktuálnak Iványi Dalma. – Természetesen jó érzés volt találkozni a PINKK-kel, ahol korábban játszottam is, jó volt látni a lányokat, és nagyon jót beszélgettem Vánjával (Vanja Miljkovics – A szerk.), a csapat vezetőedzőjével. Ugyanez lesz a helyzet ma a PEAC-Pécs esetében is. Egyébként, úgy érzem, majd az lesz érdekesebb, ha mi megyünk Pécsre játszani!

Nagyot fordult a világ nyár óta, annyi szent, már ami Iványit illeti! A pécsi női kosárlabdázás ikonikus alakja, a 10-szeres bajnok, 134-szeres válogatott, akit ezrek éltettek annak idején a meccseken és azok után, az első magyar, aki bemutatkozott a tengerentúli női ligában (WNBA), szóval Dalma áttette a székhelyét Győrbe. A PVSK utánpótlásának szakmai igazgatói posztját adta fel az NB I. A csoportos csapat vezetőedzői feladataiért.

– Megindult bennem egy folyamat, éreztem, hogy most már szívesen kipróbálnám magam egy felnőtt csapat kispadján. A gyerekeim is felnőttek már annyira, hogy szóba kerülhetett egy esetleges váltás. Nem vertem nagydobra a bennem zajló változásokat, de Fűzy András, a győri klub vezetője épp jókor kopogtatott.

A Győrben felvázolt tervek, elképzelések, miszerint fiatalításban, tehetséges magyarokban gondolkodnak, nem mellesleg van türelem is az építkezéshez, nagyon megtetszett Iványinak. A munkában, az építkezésben, a fokozatos előrelépésben hisz, épp ezért kifejezetten könnyű volt belevágni az új feladatba. A közös munka pedig hozza a sikereket: a Győr a négy bajnokijából hármat megnyert, nemrég idegenben fektette két vállra az addig veretlen Szekszárdot!

Persze mindez mit sem érne, ha a családjával, két gyerekével (Szamuil 9, Abigél 6 éves) nem érezné magát jól Győrben. De erről szó sincs!

– Nagyon jó helyen lakunk, közel az iskola, az óvoda, a csarnok, a belváros. Úgy érezzük magunkat, mintha Pécsett lennénk, hiszen tényleg nagy a hasonlóság: ott is a belvárosban voltunk, a Széchenyi tér itt is Széchenyi tér, sőt, még Király utca is van! Ami viszont nagyon megfogott minket és a gyerekeket is, az a sok víz, a folyók, a Mosoni-Duna, a Rába, a holtágak… Egyszerűen gyönyörű! Nem messze tőlünk ott a töltés, ahol kutyát sétáltatunk, s nagyon örülök annak, hogy a gyerekek számára is maradt a megszokott ritmus, ugyanúgy sétálva, beszélgetve megyünk suliba és oviba, mint Pécsett. Ők is boldogok, én is az vagyok!

Jakabos Zsuzsanna és Iványi Dalma Fotó: Marcali Gábor

A pécsi „ízt” pedig tovább erősíti, hogy a Bajnokok Ligája-győztes győri női kézilabdacsapat vezetőedzője Danyi Gábor, a helyi úszósportban dolgoznak a Petrov-testvérek (Júlia, Iván és Árpád), valamint győri színekben versenyez Jakabos Zsuzsanna.

– Gáborral még nem találkoztam Győrben, de amikor a kinevezésem után Pécsett egymásba botlottunk, gratulált. A Petrov-testvérekkel sűrűbben összefutunk, Zsuval pedig közös fotósorozat is készült rólunk. Szóval örülök, hogy itt vannak!