Címlap Arc SEGÍTS! Leuké...

SEGÍTS! Leukémiával diagnosztizálták a 34 éves, pécsi anyukát, donorra van szüksége

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Bajtai Viktória 34 éves, egy kisfiú édesanyja és szerető feleség. Mosolygós és kedves arca sokunknak ismerős a városban. Pár órája azonban szívszorító felhívást tett közzé közösségi oldalán. CSONTVELŐ DONORRA VAN szüksége, mert akut myeloid leukémiát diagnosztizáltak nála. SEGÍTSÜNK NEKI!

Viki és családja élete három hete állt a feje tetejére,

amikor egy véletlen folytán kiderült róla: leukémiás. A kezdeti sokk azonban nem tartott sokáig, kezelését azonnal meg kellett kezdeni.

Szívizomgyulladással kerültem kórházba. Emiatt derült fény a leukémiára

mondta a fiatal anyuka a Pécs Aktuálnak.

Először nem tudták, mi a baj

Viki szívizomgyulladását azonnal elkezdték kezelni a kórházban. De az állapota nem úgy javult, ahogy az orvosok várták.

– Több vizsgálatot is elvégeztek rajtam, valami nem stimmelt a véreredményemmel – mondta Viki.

Leukémia volt a rossz véreredmény mögött

Az orvosok a csontvelő biopszia előtt csupán 10 százalékot adtak annak, hogy leukémiás Viki. Végül azonban beigazolódott. Akut myeloid leukémiája van.

– Már meg is kezdték a speciális kezelésemet – mondta Viki.

3 éves kisfia és férje várja haza

Körülbelül egy hónap múlva derül ki, hogy Viki szervezete hogyan reagált erre a kezelésre.

– Nem lehet pontosan tudni, hogy mennyi ideig fog tartani a folyamat, a következő csontvelő biopszia egy hónap múlva lesz, annak az eredményén múlik minden – mondta a fiatal anyuka.

A célzott kezelés után csontvelő donorra lesz szüksége!

– Jelenleg több, mint 38.000.000 önkéntes donor van, viszont

Magyarországon CSAK 7166 DONOR van regisztrálva.

Nekem, és a hozzám hasonló betegeknek véradás útján kapott őssejtre van szükségünk, a megfelelő donortól. Az őssejt donáció tulajdonképpen egy véradás, ami egy másik ember, család életét mentheti meg – hívja fel a figyelmet Viki.

„Arra szeretnélek kérni Benneteket, hogy aki szívesen segítene rajtam, vagy más csontvelőbetegségben szenvedő felnőttnek és gyermeknek, hogy jelentkezzen Országos Vérellátó Szolgálat Csontvelő donor rendszerébe!”

Minden városban adhatunk mintát

A helyi vérellátó központokban bárki adhat mintát, miután regisztrálták donornak. Ezt követően a donor bekerül egy nemzetközi rendszerbe, ahol, ha egyezés mutatkozik, akkor az megmentheti egy ember életét. Ezzel kapcsolatban az alábbi oldalon lehet érdeklődni.

Nem a vér számít most

– Nem személyre szólóan kellene vért adni, mert nekem most nem vért kell kapnom. Hanem keressük a genetikailag egyező megfelelő donort, akinek a véréből kinyert őssejtje segíthet rajtam. Nem számít a vércsoport egyezés, csak a genetikai egyezést nézik, ezért ennek az esélye nagyon kicsi, de minden egyes donor jelölttel egyre nőnek a betegek és köztük az én esélyeim is – mondta el Viktória.

A donációról és annak folyamatáról itt lehet érdeklődni.