Címlap Gazdaság Meglepő ok mi...
Cikkünk frissítése óta eltelt 10 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Többéves előkészítő munka, többmilliárdos kormányzati támogatás előzte meg, mégis az első pécsi látogatása után hozta meg a döntését a japán óriáscég tulajdonosa, hogy nem másik városba, hanem Pécsre költözzenek - árulta el lapunknak adott exkluzív interjúban Kavada Tacuo, akivel a mai gyáravatáson beszélgettünk.

MTI/Ruprech Judit

„Lehet fura dolgot mondok, de amikor először jártam Pécsett, azt tapasztaltam, hogy a helyiek nagyon rendszerezetten és szépen parkolnak. Ugyanez Lengyelországban és Csehországban nem volt jellemző, ott összevisszaság volt”

– árulta Kavada Tacuo, a Seiren vállaltcsoport elnök-vezérigazgatója a Pécs Aktuálnak adott exkluzív interjújában, miért is Pécs mellett döntött a világpiacvezető textilgyár.

MTI/Ruprech Judit

A Seiren nyáron kezdi meg a gyártást 28 ezer négyzetméteres csarnokában, amit 14,5 milliárd forintból építettek és több mint 170 embernek ad majd munkát első körben. A gyár avatóján jártunk, ahol a város és a vármegye összes jeles képviselője jelen volt, de Pécs polgármestere nem.

Tatsuo Kawada és a pécsi gyár az Időjós utcában

Nagy volt a küzdelem a japán cégért, végül Magyarország és Pécs lett a befutó

– Magánemberként azt éreztem, hogy ez a rendszerezettség, amit a parkolásnál tapasztaltam, jól fog majd jönni a leendő gyárunkban, amit Magyarországon építünk – mondta a világelsők között számon tartott, textiltermékek gyártásával foglalkozó cég vezetője a gyár ünnepélyes avatója után a Pécs Aktuálnak. Szerinte Pécs azért is jó hely, mert amikor majd bővülnek, tudnak honnan munkaerőt toborozni. „Mindegy, mekkora város Pécs, mert mi az európai piacra termelünk. Így irreleváns, hogy Budapestről vagy Pécsről gyártunk” – tette hozzá.

Hoppál Péter és Szijjártó Péter

– A Seiren első európai gyárát hozta Magyarországra, amihez a kormány 4,5 milliárd vissza nem térítendő támogatás biztosított. Olyan gyár jött létre, ahol évente 2,5 millió méternyi szintetikus autós üléshuzatot, szövetet állítanak majd elő – mondta Szijjártó Péter külügyminiszter Pécsett.

135 éves múlttal rendelkezik, 10 országban és most már Pécsett is jelen van a japán cég

– Ünnepnap a mai, hiszen minden gátat legyőzve a kivitelezés befejeződött – kezdte beszédét Hoppál Péter. A térség országgyűlési képviselője kiemelte azt is, hogy nem állati eredetű bőrből olyan anyagot állítanak elő, ami minőségi termék lehet nemcsak az autóiparban és a divatiparban, hanem az egészségiparban is. A képviselő elmondta: 2015-ben Orbán Viktor Pécsett kijelentette, hogy újra kell iparosítani a várost és ezt az irányt mutatja most a cég letelepedése is.

A Seiren Hungary Kft. 2021 márciusában alakult a Seiren CO. Ltd első európai leányvállalataként Magyarországon. Fő tevékenységi körük magas minőségű autóipari kárpitanyag gyártása.
A közel 100 éves tradícióval rendelkező Seiren csak Japánban 11, más országokban pedig összesen 19 leányvállalattal rendelkezik. Az elektromos autógyártáshoz a vállalat természetbarát szintetikus bőr autóülések előállításával kíván hozzájárulni, amely termékek szervetlen anyagok felhasználásával készülnek. A környezetkímélő előállítás mellett e szintetikus bőr kopásállósága négyszer magasabb, súlya pedig csak feleannyi, mint a természetes, állati eredetű bőrnek. Az ebből készült üléshuzat várható élettartama tíz év fölött van, és számos, magas minőséget biztosító kiegészítő funkció beépítését teszi lehetővé. Japán Magyarországon a hetedik legnagyobb befektetői közösséget alkotja, és a teljes közvetlen működőtőke-állomány 3,9 százalékáért felelős, amelynek értéke eléri a 4 milliárd dollárt.

Hova tűnt Péterffy Attila?

A Seiren avatóján nem jelent meg Pécs polgármestere, Péterffy Attila. Hogy miért nem, arról csak nem megerősített információkat hallottunk, így ezeket egyelőre nem közöljük. Igyekszünk hivatalosan is megtudni, miért maradt távol a polgármester. Ha információhoz jutunk, beszámolunk róla.