Címlap Politika Béralapot sze...

Béralapot szeretne az MSZP

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az MSZP azt javasolja, hogy a kormány áprilistól hozzon létre olyan béralapot, amelyből kifizethető volna a járvány miatt bajba jutott munkavállalók bérének egy része – közölte a párt elnökhelyettese szombaton online sajtótájékoztatón.

Szakács László azt mondta: ez az az intézkedés elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy az ország szociálisan és gazdaságilag is túl tudja élni a járványt.

Arra figyelmeztetett, hogy a koronavírus-járvány leküzdése után csak azokkal a vállalkozásokkal és munkavállalókkal indítható újra a gazdaság, amelyek/akik „talpon maradnak”. Ezt felismerve a környező országokban már mindenhol és Nyugat-Európában is sok államban döntöttek a kormányok arról, hogy a kényszerintézkedések miatt „hibernálódott”

vállalkozások helyett az állam fizeti ki a munkavállalók bérének 60-90 százalékát

– hangsúlyozta.

Ennek kettős haszna van: egyrészt a családok „szociálisan túlélhetik” a járványt, másrészt a vállalkozások válláról is lekerül a legnagyobb teher, a bérek nagy részének kifizetése.

Ezzel elkerülhető a csődök egy része, valamint kevesebb állami forrás megy majd el álláskeresési támogatásra

– közölte az ellenzéki politikus.

Erre hazai és uniós források is rendelkezésre állnak; az Európai Uniótól például, mintegy 2000 milliárd forintnyi támogatásra számíthat az ország – mondta Szakács László.