Címlap Balhé Bérlakásért k...

Bérlakásért könyörgött a daganatos anyuka, de azt kérdezték tőle az önkormányzatnál: mennyit kalapozott össze?!?!

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A túlélésért küzd egy anyuka Pécsen, mutatjuk könyörgő levelét, amelyet megirattattak vele, majd elutasították.

Kézzel írt levelet írattatott Pécs egyik alpolgármestere azzal a dagantos beteg anyukával, aki évek óta próbál szociális bérlakáshoz jutni, de nem sikerül. Kovács Izabella szintén beteg édesanyjával (akinek agyi aneurizmája van), és a COVID után szövődményekkel küszködő idén 4 éves kislányával él együtt, de havi 50 ezer forintból kellene megoldaniuk az albérletet, a rezsit, az élelmiszert, ruhát, gyógydszereket és a kezeléseket. Az önkormányzat hivatalosan is elutasította a lakáskérelmét az asszonynak, Nyőgéri Lajos alpolgármester arra hivatkozott, hogy 2500-an vannak várólistán, így nincs szabad hely.

A nő szomorú harcát ebben a cikkünkben mutattuk be részletesen, a keddi városi Közgyűlésen ugyanis

a Tiszta Kezek Frakció rákérdezett az esetre, mert kifogásolták, hogy a haveroknak, üzletfeleknek, hozzátartozói körnek jut bérlakás Pécsett (sőt, már nyomozás is folyik ilyen ügyekben), de egy rászoruló családnak nem.

Meglehetősen fura választ kaptak az alpolgármestertől, aki egyáltalán nem reagált a konkrét kérdésekre, csak általánosságban adott „tanácsokat”. A részletek tehát ebben a cikkünkben láthatóak:



Lapunknak eljuttatta azt a kézzel írt, 6 oldalas könyörgő levelet Kovács Izabella, amelyet Nyőgéri Lajos kérésére írt meg.

A személyiségi jogok miatt ugyan néhány nevet kitakartunk a levélben, de egyébként változtatás nélkül mutatjuk az egészet. (A képekre kattintva nagyítható a szöveg – a szerk.) A levél egyik legdöbbenetesebb pontja az, amikor Izabella elmeséli az alpolgármesternek, hogy

az önkormányzat egyik illetékese nem csak kvázi sértegette, hanem arról érdeklődött, hogy mennyi pénzt sikerült összekalapozniuk azok után, hogy a család szomorú története média-nyilvánosságot kapott?

Az anyuka levele itt olvasható (oldalanként külön kép formátumban):