Címlap Politika Bodnár Imre: ...

Bodnár Imre: a fél város röhög ezen a „teljesítési botrányon”!

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A polgármester főátvilágítója szerint az ellenzék, vagyis a fidesz, nem érti, hogy mi folyik a városban; nem értik az átvilágítás működését sem, ezért beszélhetnek ostobaságokat - mondta lapunknak Bodnár Imre. Az ügyvéd szerint nincs botrány az általa leigazolt teljesítési igazolások körül: joga volt minderre.

Ahogy arról a Pécs Aktuál beszámolt, hazugsággal vádolta meg egy ellenzéki képviselő a polgármestert, amiért azt állította Péterffy Attila, hogy megbízott főátvilágítója nem igazol le teljesítéseket a városi cégeknél tevékenykedő ügyvédeknek. Végül azonban kiderült, hogy Bodnár Imre mégis csak aláírt teljesítéseket, ráadásul erre maga a polgármester kérte meg, illetve hatalmazta fel és ő közölte ezt a cégvezetőkkel is levélben.

Lapunk megkereste Bodnár Imrét is, mert kíváncsiak voltunk az álláspontjára. Az ügyvéd azt mondta, „a fél város röhög” ezen az ügyön, mégpedig azért, mert ebből is látszik, hogy az ellenzéknek, vagyis a fidesznek fogalma sincs, mi folyik Pécsen, hogyan működik az átvilágítás.

– Nem is értem, miről beszélnek, hogyan merülhetett fel, hogy itt botrány van, vagy hogy jogszerűtlenek lennének ezek a teljesítési igazolások – kezdte az ügyvéd. – Ezeknek a városi cégeknek a tulajdonosa az önkormányzat, vagyis a polgármester gyakorolja a tulajdonosi jogokat. A tulajdonosnak pedig joga van különféle döntésekre, elrendelhet átvilágítást is. Majd ezt ellenőrizheti is természetesen. Ehhez a feladathoz pedig joga van igénybe venni megbízottakat – fejtette ki Bodnár, aki szerint

ő nem tett egyebet, mint a cégek átvilágítását, auditálását végző ügyvédek munkáját ellenőrizte és hagyta jóvá.

Az ügyvéd azt mondta, természetes, hogy nem azokra a cégvezetőkre fogják bízni a teljesítések ellenőrzését, akiket éppen vizsgálnak, mert az nonszensz lenne.

– Én tehát csak a kollégáim elvégzett munkáját ellenőrzöm, hogy minden úgy történt-e, ahogy azt előzetesen megbeszéltük, kellő alapossággal jártak-e el. Én senkit nem utasítottam arra, hogy bárkinek, bármit is kifizessen – magyarázta az ügyvéd, aki szerint ezt már az adott cég intézte hivatalosan, gazdasági vezetői ellenjegyzések mellett. De valakinek igazolnia kellett, hogy a munkát elvégezték, ez pedig „polgármesteri megbízottként” az ő része.