Címlap Gazdaság Cégeket vehet...

Cégeket vehet át Pécsen a Honvédelem!

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Benkő Tibor honvédelmi miniszter vezetésével megkezdte tevékenységét a járványhelyzetben létfontosságú vállalatok működéséért felelős akciócsoport – jelentette be a honvédelmi tárca államtitkára. Pécsen is átvehetnek cégeket napokon belül, elsősorban létfontosságú közszolgáltatókat.

Az akciócsoportnak az a feladata, hogy azokat a szolgáltató- és gyártókapacitásokat, közlekedési, energetikai, gyógyszeripari cégeket biztosítsa, amelyek működése létfontosságú a rendkívüli járványhelyzetben Magyarországon – közölte Szabó István.

Közel 140 létfontosságú szolgáltató céget, gyártókapacitást azonosítottak az országban – köztük Pécsett is; amennyiben szükséges, ezek irányítását a helyszínre települő honvédelmi törzsek veszik át – tette hozzá a politikus.

Mit jelent ez?

Egyelőre megfigyelőként helyeznek ki a cégekhez katonákat, belügyi szakembereket, akiknek az a feladata, hogy felügyeljék a munkát, a gazdálkodást, és ha komoly fennakadás van, akkor közbelépjenek. Kis túlzással mindegy milyen áron, de az adott üzem nem állhat meg.

Tettye Forrásház és az erőmű

Forrásaink szerint az egyik ilyen pécsi cég a Tettye Forrásház (TF) lehet, amely a város biztonságos ivóvízellátásáért felel egyebek mellett. A másik társaság a Veoliához tartozó pécsi hőerőmű, amely szintén kulcsfontosságú feladatokat végez. Ez utóbbi társaságnál nem cáfolták értesülésünket, de a cégcsoport központjához irányítottak további információkért. A TF vezetőjét egyelőre nem értük utol, de belső információink szerint már értesítették a céget, ahol elkezdték kialakítani azokat a helyiségeket, ahová a katonák berendezkedhetnek.

UPDATE: Megérkezett a hőerőmű válasza

„A Pannon Hőerőmű Zrt. vezetősége egyelőre nem kapott arra vonatkozó tájékoztatást, hogy a Magyar Honvédség átvenné a pécsi erőmű irányítását. Amennyiben a jövőben ilyen irányú kormányzati intézkedés történne, a vállalat természetesen, maximálisan együtt kíván működni az illetékes hatóságokkal vagy kormányzati szervekkel, és eleget kíván tenni minden jogszabályi kötelezettségének annak érdekében, hogy az erőmű működése és szolgáltatásainak ellátása zavartalan maradjon a járványügyi veszélyhelyzet idején is.”