Címlap Közélet Családokat vá...

Családokat várnak a Széchenyi térre szombat délelőtt!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ahogy a pécsiek nagy többsége, úgy én sem támogatom a szombati, baloldal által Pécs belvárosába szervezett provokatív Pécs P.R.I.D.E. felvonulást. Pont azoknak árt a legtöbbet, akiket felhasználva, akikre hivatkozva szervezik. A pécsiek nyugalmat szeretnének”

írta ki Hoppál Péter a közösségi oldalára, majd a Fidesz pécsi országgyűlési képviselője megosztotta ezt az eseményt:

Napközben Kővári János, az Összefogás Pécsért Egyesület vezetője – és nem mellesleg a belváros önkormányzati képviselője – részletesen is beszámolt arról egy sajtótájékoztatón, hogy mi a célja a szombati családi eseménynek Pécs főterén. Nem titkolta azt sem, hogy

nem véletlenül szervezik ezt az egészet a Pécs Pride napjának délelőttjére.

Íme:

Mint Kővári János elmondta, a pécsi városvezetés visszadobta az ötletüket, miszerint rendkívüli közgyűlésen álljanak ki a pécsiek többségének véleménye mellett, és közös határozatban javasoljanak új – ne belvárosi – vonulási helyszínt a Pécs Pride szervezőinek. Kővári szerint ugyanis legalább három pontban sérti meg az Alkotmányt a pécsi melegfelvonulás:

  • sérti a vallásos emberek jogait, mert több templom előtt is elhalad a menet, és akkor misék, istentiszteletek lesznek
  • sérti a gyerekek lelki egészségét és az egészséges élethez való jogát az, hogy a nyílt utcán, köztereken „szexuális propagandát” látnak
  • a belvárosi lakosok szabad mozgáshoz való jogát, hiszen „több mint nyolc órán át műveleti területté lesz nyilvánítva” a városrész, ahol igen korlátozottan lehet majd mozogni
  • a felvonulás pedig a belvárosi vendéglősöket, boltosokat, kereskedőket is hátrányosan érinti, hiszen nem lesznek vásárlóik ezen idő alatt (azok ugyanis nem mehetnek be a területre).

Családok melletti kiállást szerveznek inkább

Kővári bejelentette, szeretnék a „pécsi többségi társadalom értékválalláasát is megmutatni, azaz a családok melletti kiállást szeretnénk megszervezni, szombaton délelőtt 10 órakor a Széchenyi téren„.

A rendőrség biztosítja a rendezvényt, ne féljenek senkitől, nem fogunk senkit provokálni, viszont szeretnénk azoknak a pécsieknek az értékeit is felvállalni, akik nem értenek egyet a Pride felvonulás céljaival. Mi a pécsi családok mellett vagyunk

– magyarázta Kővári János.

A szombati „családi napon” olyan személyiségek szórakoztatják majd a pécsieket, mint Rudán Joe, Földi László volt hírszerző és felesége az exhírtévés Földi-Kovács Andrea, illetve Trombitás Kristóf, a HírTV egyik (pécsi) műsorvezetője, publicista, valamint természetesen Hoppál Péter és Kővári János is felel majd a hangulatért.

A pécsiek többségének nem tetszik a felvonulás

Tízből hat pécsi ellenzi, hogy a város ad otthont az első vidéki melegfelvonulásnak – közölte a pécsi önkormányzat egy általuk megrendelt közvélemény-kutatás eredményét, majd erre hivatkozva bejelentették: a városvezetés nem vesz részt inkább a Pécs Pride-on.

Ebben a mérésben azonban számos olyan kérdés volt, amely a szexuális kisebbségek elfogadásával, melegházassággal, örökbefogadással, jogegyenlőségi törekvéseivel volt inkább kapcsolatos. Bár többször is megkérdeztük, vélhetően politikai számítás miatt a városvezetés egyik tagja sem volt hajlandó megválaszolni a saját kérdéseiket; így egyelőre nem tudni, ők maguk hogyan is gondolkodnak ezekről.

A Pécs Pride szervezői szerint nem rossz ez

Mint kiderült, előre tudtak a Pécs Pride főszervezői erről a bizonyos felmérésről, és tisztában voltak a közvélemény-kutatás eredményeivel is. Mindezeket ugyanis elárulta nekik Péterffy Attila egy belső egyeztetésen, amikor másodjára találkoztak a polgármesterrel. A felvonulás, illetve az egyhetes emberjogi fesztivál főszervezői úgy ítélték meg, számukra jó hír, hogy csak tízből hat pécsinek nem tetszik az esemény. Ki is fejtették, hogy miért: