Címlap Sport Csirke Ferenc...

Csirke Ferenc: „Ez egy nagyon szép részsiker”

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az utolsó fordulóban legyőzte az euroligás Szekszárdot, és ezzel az előkelő harmadik helyen zárta az alapszakaszt a pécsi női kosárcsapat. Mindez remek kiindulópont a rájátszásra – élni kell a lehetőséggel!

Hogy milyen mélységeket járt meg az utóbbi években a pécsi női kosárlabda, jól jelzi, hogy öt év után sikerült először legyőzni a Szekszárdot! Azt a Szekszárdot, amelyet tíz-tizenöt évvel ezelőtt könnyed ujjgyakorlattal intéztek el lányaink…

De végre itt van újra egy olyan időszak, amikor az NKA Universitas PEAC ismét le tudja győzni az időközben euroligás együttessé erősödött Tolna megyei csapatot. A szombati bajnokin 80-69 lett a végeredmény Csirke Ferenc tanítványai javára, ami a győzelmen kívül azt is eredményezte, hogy a pécsi lányok a harmadik helyen zárták az alapszakaszt – csak a Sopron és a Szekszárd előzi meg őket.

– Gratulálok a csapatnak! Ez volt a harmincötödik meccsünk a szezonban, s ezalatt voltak olyan hullámvölgyeink, hogy nem láttuk a dombtetőt. Karácsony után sok volt a sérültünk, kikaptunk a BEAC-tól és a DVTK-tól is, az például egy nagyon kemény szakasz volt. De most mégis itt vagyunk az alapszakasz végén a harmadik pozícióban, ami nagy szó! – fogalmazott a Pécs Aktuálnak Csirke Ferenc, az NKA Universitas PEAC vezetőedzője.

Most, utólag nézve talán mondhatjuk, hogy jól jött két körrel korábban a Csata elleni vereség. Ha ott nyer a csapat, talán nem harap annyira a Szekszárd ellen és nem is győzi le, így viszont látszott a lányokon, hogy a vérüket adnák a sikerért.

– Nagyon elszántak voltak, láttam rajtuk, hogy meg akarják csinálni. Az első félidőben sem játszottunk rosszul, csak egy-két ponton elcsúszott a védekezésünk. Mindenki tisztában volt vele, hogy a harmadik helyért megyünk, és itt nem elég, ha valaki szépen pattogtatja a labdát a lába között, itt harcolni kell! Főleg a Szekszárd ellen, amely ha nem játszik jól, akkor is bedarálja az ellenfelét. Hozzáteszem, természetesen jól jött számunkra, hogy a vendégeknek volt három hiányzója, de ez nem von le semmit a sikerünk értékéből. Mínusz tizenkét pontról jöttünk vissza, ez pontosan jelzi, mekkora erő van a csapatban!

A győzelem és a harmadik hely azt jelenti, hogy a pécsi lányok előnyös pozícióból kezdhetik a rájátszást, amely során először majd a Csatával találkoznak.

– Ez egy nagyon szép részsiker, de a bajnokság egészét tekintve még nem értünk el semmit, nem akasztottak érmet a nyakunkba. Most jutottunk el oda, hogy a folytatásban le kell aratni a babért, amiért a huszonkét alapszakaszmeccs alatt megdolgoztunk. Nem túl bonyolult a képlet: ha a továbbiakban csak a hazai mérkőzéseinket hozzuk, már akkor is érmesek vagyunk. Persze mindenki tisztában van vele, hogy ez nem ilyen egyszerű. Ugyanakkor azt jó érzés kijelenteni, hogy ebben a szezonban eddig csak a Sopron tudott győzni Pécsett, mindenki más elvérzett a Lauberben.