Címlap Krimi Drogdílereket...
Cikkünk frissítése óta eltelt 10 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Kábítószer-kereskedelem elkövetésével gyanúsítható férfiakat vett őrizetbe május 26-án a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság. A gyanú szerint a férfiak az elfogásukat megelőző időszakban kábítószert terjesztettek Pécsett, a Kálvária utcában és annak környezetében, valamint a Pákolitz István utcában.

A főkapitányság bűnügyi munkatársai a Baranya vármegyei „Mecsek” és a Somogy vármegyei „Kapos” Közterületi Támogató Alosztályok segítségével Pécsett, a Kálvária utcában elfogták a két dílert, a harmadik társukat pedig a Feketegyémánt téri otthonában.

A rendőrök az üggyel kapcsolatban további öt embert is elfogtak, akik a gyanú szerint a dílerektől vásároltak kábítószert. Velük szemben kábítószer-gyorstesztet alkalmaztak, amely mind az öt esetben pozitív eredményt mutatott.

Ezt követően az egyik terjesztő lakásában kutatást tartottak, amely során kábítószergyanús anyagokat, 4 millió forintot, egy nagy értékű autót, valamint egy mérleget találtak.

A terjesztőket és a vásárlókat is előállították a főkapitányságra, majd kihallgatták őket gyanúsítottként. A dílereket őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatásukat. A terjesztők ellen kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetése miatt, a vevők ellen pedig kábítószer birtoklása vétség elkövetése miatt nyomoz a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság.