Címlap Balhé Élelmiszer-po...

Élelmiszer-pontok felállítását javasolják Pécsen!

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A pécsi Fidesz frakcióvezetője, Csizmadia Péter szerint veszélyes nyitva tartani a Vásárcsarnokot, mert lenne ennél biztonságosabb módja is annak, hogy a pécsiek élelmiszerhez jussanak. Az árusok körében az a hír terjed, hogy csak azért kell nyitva maradniuk, mert jövő héten esedékes a bérleti díj fizetése, erről pedig nem akar lemondani az önkormányzat.

Mint azt a Pécs Aktuál megírta, tömegjelenetek játszódtak le a pécsi Vásárcsarnok előtt, amiért kedden csak egyesével engedték be az embereket.

Aki kint ragadtak, azok tömött sorokban várakoztak arra, hogy bejuthassanak.

Pécs polgármestere közölte, ez egy teszt volt, és úgy döntött, „az utolsó pillanatig” nyitva maradhat a Csarnok. Ezen viszont rengeteg pécsi kiakadt, és elárasztották kritikus kommentekkel a polgármester közösségi oldalát.

Most Csizmadia Péter, a Fidesz pécsi frakcióvezetője állt elő magánemberként egy ötlettel, amin érdemes lenne töprengenie kicsit a városvezetésnek, mert laikusként nem tűnik rossz elképzelésnek.

„Én ma jártam a csarnoknál. Megdöbbentő volt. Meggyőződésem, hogy nem maradhat így a helyzet. A szomszédos Boccaccio parkoló adja magát alternatív kültéri helyszínnek. Sőt! Van a városnak, ZSÖK-nek kb. 40 db fesztiválsátra, azok úgy is kihasználatlanul állnának most a raktárakban.

A pavilonokat a csarnokos árusok számára a város 10-20 pontján, parkolókban elhelyezve, helybe vihetnénk az élelmiszert, ezzel csökkenthetnénk a tömegjeleneteket és ezáltal még a busszal közlekedők száma is mérséklődne. Az áruszállításba a BIOKOM és a Pécsi Vagyonhasznosító, vagy más városi cégek/intézmények járművei is besegíthetnek

– írta nekünk nyilvános kommentben.

Helybe vinni az ételt

Azt más kommentelők is felvetették, hogy a Vásárcsarnok nyitva tartása helyett (ahol csak az árusok száma több tucatnyi) inkább külső, jól szellőző helyszínre – akár a bezárt Vásártérre, is ki lehetne telepíteni a standokat. Ott ugyanis vélhetően nem alakulna ki akkora tumultus, mint a napokban a belvárosban.

Nem tűnik tehát rossz megoldásnak Csizmadia javaslata sem, mert ilyen nyitott, utcai „élelmiszer-pontokat” viszonylag könnyen fel lehetne állítani, ha mindazok az eszközök rendelkezésre állnak, amelyeket a képviselő említett. Így ugyanis az embereknek nem kellene beutazni a belvárosba, vagy valamelyik piacra/üzletbe/bevásárlóközpontba az élelmiszerért, hanem ezeket megvásárolhatnák az otthonaikhoz közel is.

Nem kevesebb, hanem több busz kellene?

Emellett sokan érveltek amellett is, hogy nem nyári – csökkentett – buszmenetrendet kellett volna bevezetni Pécsen a veszélyhelyzet miatt, hanem inkább még több járatot kellene indítani, hogy az utazók száma szétterüljön és lecsökkenjen egy-egy buszon. A ritkábban közlekedő buszokon ugyanis nagyobb a tömeg, mint akkor, ha sokszor jár a busz, mert ez esetben több lehetőség van utazni – vélik. Ez utóbbi természetesen jelentősen több fenntartási, üzemeltetési költséggel is járna

Csak a bérleti díj lenne a fontos a Vásárcsarnokban?

A Vásárcsarnok árusai megosztottak, többen azt mondják, be kellene zárni a helyet egy időre, és egyetértenek a kitelepüléssel is. Eközben terjed az a hír is köztük, hogy csak a következő napokban esedékes bérleti díj befizetés miatt tartja nyitva az önkormányzat a Csarnokot.

Úgy tudjuk az árusoktól, hogy minden hónap 25-ig kell előre fizetni a következő hónapot. Általában 35-50 ezer forint között mozognak ezek az összegek árusonként, attól függően, hogy a Csarnokon belül hol árulnak.

Szóbeli tájékoztatást kaptunk, hogy aki nem fizet 25-ig, az elveszíti „az asztalt”

– magyarázták.  

Bár 4-5 árussal beszéltünk, akik mindezeket megerősítették, hogy ez mennyire van így valójában, azt nem tudtuk egyelőre ellenőrizni! Tehát ezek nem ellenőrzött tények egyelőre.

Mivel előre kell fizetni a bérleti díjakat, márciusra már mindenkinek megvan a helye. Ettől függetlenül persze, ha befizetik az újabb hónapot, az azonnali bevétel az önkormányzat(i cég) számára.

Rákérdezünk erre is az önkormányzatnál. Ha jön válasz, frissítünk!

Pécs, 2020. március 18. A védõtávolság betartására figyelmeztetõ felirat a pécsi vásárcsarnokban 2020. március 18-án. A koronavírus terjedése miatt a csarnok korlátozásokkal mûködik, a be- és kilépésre egymástól távol esõ ajtók szolgálnak, a csarnokban egyszerre legfeljebb száz ember tartózkodhat, valamint csak kétméteres védõtávolságot tartva lehet várakozni az épületben és azon kívül. MTI/Sóki Tamás