Címlap Gazdaság 70 milliárdos...

70 milliárdos gyár épül Várpalotán

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Egy nagykaliberűlőszer-gyár, valamint egy robbanóanyaggyár létesítéséről írt alá a magyar állam szerződést a Rheinmetall cégcsoporttal. Mindkét üzem Várpalota vonzáskörzetében, ám a lakott területektől távol épül majd fel – jelentette be Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos.

A várpalotai lőszergyárban készülő 30, 120 és 155 milliméter kaliberű lőszerek többek között a honvédség Lynx gyalogsági harcjárműveinek, Leopard 2 harckocsijainak, illetve PzH 2000 önjáró lövegeinek ellátásához szükségesek, de egy gránátok gyártásához szükséges sort is telepítenek majd a modern üzembe. Emellett lesz a város vonzáskörzetében egy hexogén, más néven RDX robbanóanyaggyár is. 

A gyárak tervezését 2021 elején kezdik a német mérnökökkel együttműködve, és a szükséges területek összevonását követően a jövő év végén indulhat meg az építkezés.

A beruházás első ütemét 200 millió euróval (közel 70 milliárd forint) kalkulálják. A tervek szerint 2024 elejére a gyárak első fázisa elkészül, és megindulhat a nagy kaliberű lövedékek részleges gyártása, a robbanóanyag-gyártás pedig 2026-ra indul be. 

(via Várpalotai Hírcentrum)