Címlap Balhé Feljelentés a...

Feljelentés az Index-ügyben: nyomozhatnak a kirúgott főszerkesztő ellen

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Üzleti titok megsértése bűntett gyanúja miatt tett feljelentést a IX. kerületi ügyészségen Tényi István, Magyarország főfeljelentője. 

Egy nyilvánosságra került, de eredetileg egy zárt (LMP közeli) csoportban közzétett posztban igen súlyos állításokat fogalmazott a kirúgott Index főszerkesztőről Bodolai László. Erről a posztról van szó:

Bár Bodolai azóta nyilvánosan is elmondta, hogy nem akar feljelentést tenni Dull Szabolcs egykori főszerkesztő ellen, akit „szíjon vinnének el Németországban azért, amit tett”; most mégiscsak született egy feljelentés. Üzleti titok megsértése bűntett gyanúja miatt tett feljelentést a IX. kerületi ügyészségen Tényi István, Magyarország főfeljelentője

A Media1 azt írja, az ismert közéleti szereplő, Tényi, a Fidesz egykori tagja (aki ugyanakkor mostanra ezt a kötődését a párttal megszakította, és korábban többször is tett feljelentést a Fideszt is nagyon kínosan érintő ügyekben) a feljelentését a médiában napvilágot látott információkra alapozta.

Beadványában Tényi István kifejtette – írja a Magyar Nemzet: bizonyítottság esetén az ügyben felmerülhet az üzleti titok megsértése bűntett gyanúja, egyúttal indítványozta, hogy az ügyben a tényállás tisztázása érdekében az ügyészség rendeljen el feljelentéskiegészítést, s szükség esetén rendeljék el a nyomozás megindítását.

Két interjút érdemes egyébként megnézni az elmúlt napokból az Index-körüli balhéról. Az RTL 20 perces beszélgetését Dull verziójáról:

És ezt itt, amiben Bodolai László mondja el, hogyan látta ugyanazt, egy másik székből: