Címlap Arc Fűháború Pécs...

Fűháború Pécsen, avagy a népszerűség-hajhászás kimaxolása

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Napokig töprengtünk azon, hogy ennek a történetnek van-e igazából hírértéke. Szerintünk ugyan továbbra sincs, de már nem bírtuk tovább.

Kilenc napja folyik a fűháború Pécsen, de nem akkor kezdődött, hanem már tavaly nyáron. Akkor állt bele ugyanis derékig a fűbe Péterffy Attila valahol a város határában, és kiáltotta világgá, hogy ezen is változtatni kell, mert nem mehet így tovább. (Az más kérdés, hogy az a terület nem is az önkormányzaté, de ez most mindegy.)

Most méltó követője akadt az azóta már pécsi polgármesternek a fideszes Barkóczi Csaba személyében, aki Ispitalja rettenthetetlen – ámde listáról beejtőernyőzött – önkormányzati képviselője, mivel az „igazi” képviselője a területnek Auth István DK-s politikus.

A fiatal és láthatóan lelkes ellenzéki politikus maga is bemászott a Sportcsarnok melletti gazosba, ahol 70 (!!!) centiméteres növényeket is talált, amelyeket le is mért akkurátusan az éppen nála lévő mérőszalaggal. Az első posztja május elsején született a témában…

https://www.facebook.com/dr.barkoczicsaba/posts/141167174127546

… hogy azután megállíthatatlanul robogjon tovább a botrány-vonat egészen máig!

https://www.facebook.com/dr.barkoczicsaba/posts/143313920579538

Egymásra mutogatnak Polgármester Úr ‘szakemberei’ a Lauber Dezső Sportcsarnok körüli szavanna ügyében – jelentette Barkóczi, aki elárulta azt is, hogy nem a BIOKOM volt lusta lenyírni a füvet, hanem „a létesítmény fenntartója – értsd: a PSN Zrt. és annak vezérigazgatója, a baloldali médiatulajdonosból tavaly decemberben cégvezetővé avanzsáló Máté János – feladata a csarnok körüli park gondozása” – írta ki.

Ahogy annak idején minden bizonnyal a pillanat uralásának vágya szülte a fűbe mászás ötletét Péterffy Attilánál is, aki talán éppen Budapestről tartott Pécsre; úgy vélhetően Barkóczi sem mérőszalaggal a zsebében járkál a városban, hogy azzal méregesse a gazt, inkább ő is „politikai terméket” akart gyártani.

Ahogy Péterffy akciója olcsó népszerűség-hajhászás volt csupán, úgy ez a mostani is az, mert mindkét esetben „csöndben”, különösebb feltűnés nélkül is el lehetett volna intézni ezt az egetverő gondatlanságot, már ha valakit tényleg izgatna, hogy hány centi a fű a környéken. De a cél nyilvánvalóan nem az elintézés volt.

Így viszont ezek az akciók nem mások, mint amik valójában: népszerűség-hajhászó politikai purparlék.

Ennél nagyobb gond azonban, hogy úgy néz ki, komoly fogadókészség van erre a politikai demagógiára.