Címlap Politika Hamis adatokk...

Hamis adatokkal akar pénzhez jutni az önkormányzat – állítja egy képviselő, a városvezetés szerint téved!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Még mindig nem írta alá a minisztérium a ZsÖK-nek járó 1,92 milliárdos támogatást, ezért tartozás-számlálót indított a városvezetés. Kővári János, ÖPE képviselő szerint a pénz azért nem érkezik, mert hamis adatokat közölt az önkormányzat. Bognár Szilvia kulturális alpolgármester azonban ezt cáfolja.

Ilyen nem túl szofisztikált tartozás-számlálót indított a pécsi városvezetés azért, mert május óta hiába várják az állami pénzt, az csak nem akar megérkezni a ZsÖK NKft-hez.

Azt írják az önkormányzati honlapon, hogy „a Kormány és Pécs között köttetett Modern Városok Program együttműködési megállapodása 10 évre szól, ebben áll, hogy minden év május 1-ig szerződnie kell a feleknek.

Az éves támogatási szerződés pedig azt fekteti le, hogy az aláírásától számított 1 hónapon belül az Emberi Erőforrások Minisztériuma átutalja a támogatás összegét.

2019-ben április 11-én utalt a minisztérium.

Most október 7-e van”.

Ugyan nem rendkívüli, hogy csúszik a pénz, erre a korábbi években is volt példa, de olyan sosem fordult elő, hogy május helyett még októberben sem érkezett meg szerződés szerint járó összeg Budapestről.

1,92 milliárd forintról van szó idén, ennyit szeretne tehát kapni Pécs az államtól; mert ebből a pénzből kell működtetni a Zsolnay Negyedet, a Kodály Központot és a Pannon Filharmonikusokat is, illetve valamennyi ZsÖK által szervezett kulturális attrakciót.

„Hamis adatok”

Kővári János, az ÖPE képviselője nehezen viselte a tartozás-számláló megjelenését.

Hol van a pofátlanság határa? Tegnap amikor bejelentettük, hogy sikerült kilobbizni a 2.7 milliárd forint pályázati támogatás felett további 418 millió forint kormányzati támogatást az új Vásárcsarnok felépítéséhez, a Péterffy vezette önkormányzat köszönet helyett újra követelőzésbe kezdett.

Ezúttal a Zsolnay Nkft állami támogatását követelik, ami azért nem érkezett meg eddig, mert az önkormányzat hamis adatokat adott meg. Ugyanis a kérelemben a meg nem rendezett fesztiválokra is többszázmilliós támogatást kért.

Hogy is számolna el ezekkel majd?” – tette fel a kérdést Kővári.

Csakhogy a politikus valószínűleg tévedett, az önkormányzat, vagyis a ZsÖK ugyanis nem kért semmiféle pénzt, hanem jár neki ez a pénz a 2015-ben megkötött tíz éves szerződés alapján, amely az évről-évre változó pontos összegeket is tartalmazza. Erre Bognár Szilvia többször is felhívta már a figyelmet:

Az alpolgármester júniusban még bizakodó volt, akkor azt mondta, csúszik ugyan a közel 2 milliárdos támogatás Pécsre érkezése, de azért jól állnak.

2025-ig minden év május 1-ig meg kell kötni a támogatói szerződést, majd utalni kell a pénzt egy 30 napos határidővel. Kilenc aláírás kell a szerződésre – köztük a Belügyminisztériumé, ami igazolja, hogy megvan a pénz és kifizethető – és nyolc már rajta van, csak az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI)szignója hiányzik.

Próbáljuk megtudni az EMMI-től, hogy miért nem írták még alá a megállapodást és mi az oka annak, hogy május óta erre várnak Pécsen. Ha sikerül megtudnunk, beszámolunk róla.