Címlap Arc Hétköznapi Cs...

Hétköznapi Csalódások: „Fideszesek, a k..a anyátok!”

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Balhéba fulladt a legendás punkzenekar "raktárkoncertje", amit részletesen el is meséltek.

Igen hosszú posztban számolt be a Hétköznapi Csalódások a tavalyi raktárkoncertjük tapasztalatairól, amely miatt még a bohócukat – egy hivatásos színészt – is összevertek! A koncert előkészületei tavaly ősszel indultak, októberben volt a buli, és most érkezett meg a „leleplező” poszt.

“Kicsi vagyok,
Székre állok,
Onnan egy nagyot kiáltok;
Fideszesek, a kurva anyátok!”

– indítja posztját a zenekar, aminek az a címe, hogy „2020-ban történt Magyarországon”.

A zenekar szerint a raktárkoncert csak egy elhibázott, újabb mutyi a „maffiakormánytól”.

„De hiba csúszott a rendszerbe, mivel rábízták pár fesztiválszervezőre 100 banda bejuttatását. Ez a lista úgy állt össze, hogy a felkért fesztiválszervezők leadtak 100 nevet, hogy náluk kik lettek volna a programban. Pár tökösebb beírta a HétköznaPI CSAlódások, 30 éves punk banda nevét is” – írják. Végül be is került a programba a zenekar.

„Na, ezt nem kellett volna, jönnek rá rövidesen a döntéshozók, de már késő.
Az örök lázadó, és mindig a széllel szemben hugyozó társaság, számolva azzal, hogy ebből megint „baj lesz”, bevállalja. Mert a rock and roll nem csak egy tánc… a punk meg nem csak pogó” – meséli a nyíltan Orbán- és fidesz-gyűlölő zenekar.

„Az állam nem a fidesz, az állami megsegítés nem a fidesz pénze. Ezeknek a döntéseknek egy normális világban nem szabadna, hogy közük legyen a politikához. Ennél több magyarázat úgy gondolom, nem kell, egy értelmes gondolkodó embernek pont elég” – magyarázzák arról, hogy miért vállalták el mégis a fellépést és a pénzt. „Az meg jó nagy hülye, aki akkor gondolja magát csak állampolgárnak, amikor elvesznek tőle, akkor meg (ál)szerénykedik, amikor van egy ilyen lehetőség, amiért mozdulni sem kellett, csak nem kellett olyan butának lenni, hogy nemet mondjál rá. Mert ha azt teszed, ezt is elrakják. Asszisztálsz a lopáshoz? Akkor a puszta létezéseddel is azt teszed, kösd fel magad!” – írják, a raktárkoncert előzményét. Majd eljött a nagy nap.

https://www.youtube.com/watch?v=oI0Zxq1AjWE&feature=emb_logo

Politikusok figyelnek a háttérből?

„Egészen elképesztő, hogy kiderül, konkrétan politikusok figyelik a háttérből a dolgot, hogy belső viszály alakult ki abból, hogy bekerültünk, és egy szerény szeletet elviszünk a tortából. Főnök kezd el hívogatni, közvetíteni, hogy csillapítsa azt, amit alapvetően nem is kéne irányítani. Majd elkezdenek szerződéssel kiszorítgatni. Persze nem abból a fából faragtak minket…

Csodás, amikor telefonon hívogatnak alkalmazottak, és nekik kellemetlen, hogy ki kéne hagyni számokat, amikor azzal keresnek meg, hogy retteg a vezetőség a balhétól (kérem?), stb. Mindig akkor hívnak telefonon, amikor nem akarják, hogy írásban nyoma maradjon.

.. Aztán nagy nehezen megállapodunk, kitűzzük a felvétel időpontját – meséli a zenekar, amely szerint ez csak a kezdet volt.

„Cuki, ahogyan jelezgetik felénk, hogy külön meg vagyunk figyelve, külön figyelem összpontosul ránk, más elbírálásban vagyunk, mint a többi banda, hogy a koncertre jönnek a főnökök, mert kíváncsiak…” – írják.

Soros-polót le kellene venni…

„Ferinek van évek óta egy fellépőruhája, egy sima fekete póló, amelynek nagy kövér fehér betűkkel ennyi van írva a mellkasára: SOROS. Feri ebben a pólójában jelent meg a Raktárkoncerten. Mindenki tök kedves és rendes volt velünk, a technikusok röhögtek, többen, azt mondták velünk vannak, meg ilyenek… Én meg nem is értettem, hova kerültünk, mi folyik itt? Nem egy kibaszott koncert ez, és kész? Furcsa volt ezt megélni.
Felvétel elején kamerapróba, stúdióhang beszól, kis türelmet kér. Vezető technikus, mint küldönc megjelenik, az a kérés, hogy le kéne venni a pólót. Feri: NEM. Akkor nem vagy hajlandó levenni, lecserélni? Feri: NEM. Emberünk kis türelmet kér és távozik. Várunk, stúdióhang: Oké, részünkről rendben, kezdhetjük” – írják, végül kiderült, hogy a koncertfilmet úgy vágták össze, hogy ne nagyon lehessen látni a pólót.

Megverik a bohócot

„Vittünk magunkkal egy bohócot, beöltözve, sminkesek által kifestve, parádés volt. Rohadt jó dumákat nyomott, semmi direkt politika, de odafirkálás gazdagon, leginkább a fidesz szlogeneket visszamondva. Egyébként egy hivatásos színészről beszélünk. Gondoltuk, színesíti az előadást, és a felkonfokat ő mondja többnyire, így bohócjelmezben, sminkben, parókában, elváltoztatott hangon, még inkább csak színészi játéknak minősül szereplése” – meséli a zenekar a posztban.

Ezt a bohócot elverték a szombati fellépés után, hétfőn, fényes nappal a lépcsőházban öten

– írják. A „bohóc” címét pedig onnan tudhatták, hogy minden fellépőnek le kellett írnia a nevét és a címét a vírushelyzet miatt – magyarázza a hátteret a zenekar.

„Hétfőn, mikor ment haza, ott álltak a kapualjban, és annyit kérdeztek tőle, mint a produkció egyetlen fővárosi tagjától, hogy te vagy az a színész gyerek? Igen, színész vagyok, és se szó, se beszéd, le a földre és ütötték, rúgták. Majd minden félelem nélkül, nem sietve távoztak” – állítja a zenekar.

Kimaradt a lényeg?

„Pénz felét közben megkaptuk. Majd egyszer csak, jó sokára, decemberben megérkezett egy készre vágott anyag az októberi felvételből. Nulla egyeztetéssel, hogy ez van, ezt kéne gyorsan leokézni.

Tudod csak mi maradt ki belőle? A bohócunk teljesen, és a kormány szempontjából cikinek tartott számok, Viktor, Abszurdisztán, Geciország, stb. De amin beszartam, hogy láthatóan úgy vágták az anyagot, hogy Feri pólóján a SOROS felirat ne nagyon látsszon, és persze, vagy ezt kapjátok vagy semmit, szólt lényegében az ukáz, ismét csak telefonon, szóval jobb lenne, ha jóváhagynánk.

Annyira paráztak, hogy megint kerülték az írásos kommunikációt, és a főnök hívogatott többször is, és ismét rá kellett döbbenni, hogy ezek hogy be vannak szarva, egy súlytalan, underground, punk produkciótól, hogy külön vagyunk kezelve, meg minden. Szánalomhegyek

– írja a zenekar.

A PICSA szerint a velük konkrétan kapcsolatban álló személyek, „technikusok, szervezők, dolgozók, mind-mind nagyon jól és rendesen bántak velünk, korrektül és profin végezték munkájukat, nekik ezúton is nagyon szépen köszönjük! És én úgy gondolom, a projektért felelős személy is korrektül szeretett volna eljárni, a jóindulat vezérelte, csak elővették miattunk, amit sajnálunk. Ez tipikusan az az eset, amikor a szakmaiságot felülírják emberi hiányosságok, a rosszindulat, a politika és a párt. Persze azt sem tudhatjuk, mennyire jó zsaru / rossz zsaru játék volt ez” – magyarázzák.

A zenekar teljes posztja IDE KATTINTVA olvasható.