A PTE-PEAC legyőzte a Ferencváros második csapatát, a mérkőzés után az öltözőben érthetően hatalmas volt az öröm (Fotó: PTE-PEAC)
Címlap Sport Hibátlan hétv...
Cikkünk frissítése óta eltelt 6 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A válogatott Európa-bajnoki selejtezői miatt az NB II-ben nem rendeztek fordulót, az NB III-ban azonban pályára kellett lépniük a baranyai csapatoknak is. Kész szerencse, ugyanis mindhárom győzött!

A bajnoki címre törő Szentlőrincnek hazai pályán mindenképpen győznie kellett a tabella hátsó régiójához tartozó Bonyhád-Majos ellen. A lőrinciek nem is bízták a véletlenre ezt a meccset, és eredményes, látványos játékkal ajándékozták meg szurkolóikat. Az első gólt a mindössze 17 éves csatár, Major Péter szerezte a 14. percben, nem sokkal később pedig Rétyi Róbert büntetőből kettőre növelte az előnyt. Az első félidőben nem született több gól, a folytatásban azonban ismét odatették magukat a házigazdák. Novák Zsombornak mindössze két perc kellett ahhoz, hogy duplázzon, a hosszabbításban pedig még Németh Márk is betalált, ezzel kialakítva az 5-0-s végeredményt.

A közelmúltban edzőt váltó PTE-PEAC-nak úgy kellett egy győzelem, mint egy falat kenyér, hiszen az utóbbi hetekben nagyon nem ment jól a pécsi csapatnak. Azzal mindenki tisztában volt, hogy a Ferencváros II. ellen pokoli nehéz dolguk lesz az immár Kardos Ernő által irányított egyetemistáknak, de ahogy az lenni szokott, az edzőváltás meghozta a hatását: Archie Hawkins góljával 1-0-ra nyert a PEAC, amely ennek a sikernek köszönhetően a vonal fölé küzdötte magát.

A harmadik baranyai csapat, a Mohács az utolsó helyezett Dunaújvárost fogadta, ami természetesen azt jelentette, hogy a hazaiak be akarták gyűjteni a három pontot. Bár nem volt könnyű, de azért csak megszerezték, Müllerlei Szabolcs ugyanis a 62. percben büntetőből vezetést szerzett, ezt az előnyt pedig meg tudták tartani a mohácsiak.

Eredmények: Szentlőrinc–Bonyhád-Majos 5-0 (gólszerzők: Major 14. perc, Rétyi 26. perc – 11-esből, Novák 56. és 58. perc, Németh M. 93. perc), PTE-PEAC–Ferencváros II. 1-0 (gólszerző: Hawkins 73. perc), Mohács–Dunaújváros 1-0 (gólszerző: Müllerlei 62. perc – 11-esből).

A mohácsi srácok is nagyon fontos győzelmet arattak, hiszen nyertek a sereghajtó ellen, így begyűjtötték a három pontot (Fotó: Mohácsi TE)
A Szentlőrinc nemcsak begyűjtötte a kötelező győzelmet, hanem a gólkülönbségén is javított – ki tudja, a végelszámolásnál nem fog-e számítani (Fotó: Szentlőrinc SE)