Címlap Egyetem Húsvét előtt ...

Húsvét előtt dönt a kormány az érettségiről

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az országos veszélyhelyzetben az érettségi korrekt, minden szempontot figyelembe vevő megszervezése az egyik legnagyobb kihívás, amelyen az oktatási akciócsoport dolgozik  – mondta Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár csütörtökön az MTI-nek.

A köznevelési államtitkár az ellenzéki pártoknak a témában csütörtökön elhangzott nyilatkozataira reagált. Maruzsa Zoltán kiemelte: több forgatókönyv is készül, ezek között döntést hozni és a megfelelő ütemezést kiválasztani elsősorban a járványügyi helyzet alapján lehetséges.

Mivel még több mint egy hónap van hátra az érettségi hagyományos kezdési időpontjáig, a járványügyi kérdésekben azonban nem látnak előre egy hónapot, az érintettek türelmét kérik – mondta a köznevelési államtitkár.

Hangsúlyozta: mivel az érettségi követelmények nem változtak, a felkészülést folytatni kell. Maruzsa Zoltán hozzátette: az ellenzéki pártoktól és a velük együttműködő médiától azt kérik, ne állítsák, hogy az érettségi megszervezése körül káosz van, egyelőre ugyanis semmiféle döntés nem született, csak az ő nyilatkozataik okoznak zavart és szítják a várakozással teli feszültséget.

„A kormány a kellő időben meg fogja hozni a szükséges döntéseket. Ez az idő még nem jött el, de azt ígérjük, hogy még a húsvét előtt a terveket ismertetni fogjuk” – mondta a köznevelési államtitkár.