Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Áprilisban lesz 70 éves az első James Bond regény, a Casino Royale. Ebből az alkalomból újra kiadják Ian Fleming James Bond-regényeit, de a Guardian cikke szerint módosítással:

eltávolítanak belőlük számos rasszista kifejezést és etnikai utalást,

valamint figyelmeztetik az olvasókat arra, hogy a könyvekben általuk sértőnek tartott kifejezések is előfordulhatnak – számol be a hírről a 444.hu.



A szerzői jogokat birtokló Ian Fleming Publications szakértőket kért fel, hogy nézzék át a szövegeket, és tegyenek változtatási javaslatokat a rasszizmus elkerülése érdekében. Végül

a könyvekből szinte minden esetben kihagyták a fekete bőrű emberekre használt N-betűs szót, valamint a mellékszereplők etnikai hovatartozására való, ma már nem PC utalásokat.

Az újra kiadott könyvek egyúttal egy megjegyzést is tartalmaznak majd, amelyben elmagyarázzák a változtatások jellegét.

Az explicit rasszista etnikai gúnynevek és megnevezések kiszerkesztésén kívül egész mondatokat írnak át, amelyekben a kora 20. század felsőosztálybeli brit rasszizmusában szocializálódott Fleming erős utalásokat tesz arra, mit is gondol különböző népcsoportokról.



Az Élni és halni hagyni című könyvben például Bond Bond egy harlemi éjszakai klubba látogat, ahol Fleming eredetileg úgy jellemezte a főként feketékből álló közönséget, mint amely

liheg és röfög, mint disznók a vályúnál. Az új változatban ehelyett ez a mondat szerepel: „Bond érezte a vibráló feszültséget a teremben„.

A Ian Fleming Publications közleménye szerint a változtatásoknál a szerző „iránymutatásait” követték. „Az Élni és halni hagyni című könyvben olyan változtatásokat hajtottunk végre, amelyeket ő maga engedélyezett” – állt a közleményben.

Nem a James Bond regények az elsők, amelyeket a mai kor érzékenységeinek fényében átírnak. Nemrég például Roald Dahl Charlie és a csokigyár című könyvének legújabb kiadásában finomítottak pár kifejezést.

De a négercsók sem a régi már.