Címlap Gazdaság JóKor néven i...

JóKor néven ingyenes magazint kapnak a nyugdíjasok

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Hiteles tájékoztatás a cél, a lapot a Magyar Államkincstár adja ki negyedévente és a POSTA viszi házhoz.

Jókor címmel tájékoztató magazint kapnak a nyugdíjasok, a Magyar Államkincstár kiadásában negyedévente megjelenő színes kiadvány első számát a napokban, a következő hetekben veheti kézbe a több mint 2 millió nyugdíjas – jelentette be Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott kedden Budapesten.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a sajtótájékoztatón azt mondta, a lapban az idősek egyebek mellett egészségügyi kérdésekről, a nagyszülői gyedről, vagy a Nők 40 programról is olvashatnak.

Nyitrai Zsolt elmondta, az Idősek Tanácsa kezdeményezte egy olyan hiteles tájékoztató kiadvány megjelentetését, amely a legfontosabb közérdekű információkat tartalmazza a nyugdíjasoknak. A magazin a Magyar Államkincstár kiadásában, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Idősek Tanácsa és a Miniszterelnöki Kabinetiroda együttműködésében jelenik meg – tette hozzá.

Mészáros József, a Magyar Államkincstár elnöke ismertette:

2 millió 130 ezer példányban jelenik meg az általuk kiadott magazin, és azt a Magyar Posta közreműködésével juttatják el az időseknek.

Reményét fejezte ki, hogy az újságot az idősek megelégedéssel fogadják, és abból hiteles, objektív és pontos tájékoztatást kapnak.

Budapest, 2020. június 16. A csalad.hu által közzétett képen Mészáros József, a Magyar Államkincstár elnöke, Novák Katalin, az Emberi Erõforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelõs államtitkára, Hulák Zsuzsa, az Idõsek Tanácsának tagja és Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelõs miniszterelnöki megbízott a Jókor címû, nyugdíjasoknak szóló tájékoztató magazin bemutatóján az Emmi Szalay utcai épületében 2020. június 16-án. MTI/csalad.hu/Förster Tamás

Hulák Zsuzsa, az Idősek Tanácsának tagja azt mondta, azért javasolták a tájékoztató újság kiadását, mert sokszor téves információk jelentek meg az időseket érintő ügyekben. Példaként említette, hogy

idősek azért estek pánikba, mert valahol azt olvasták, csökkentik, vagy megadóztatják a nyugdíjukat. Kell egy olyan fórum, ahol az ilyen téves hírekre azonnal lehet reagálni

– hangoztatta.

A nyugdíjasok egyebek mellett az egészségvédelemről, sportolási lehetőségekről, kulturális témákról is szívesen olvasnak, ez a magazin pedig alkalmas erre, ezért is örülnek a megjelenésének – tette hozzá.

/MTI/