Címlap Balhé Kályhacsővel ...

Kályhacsővel és fejszenyéllel támadtak egy közterület-felügyelőre Szigetváron!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Hivatalos személy elleni erőszak miatt nyomoz a Szigetvári Rendőrkapitányság egy 45 éves férfi, valamint 40 éves párja ellen.

Vita kerekedett

A gyanú szerint a közterület-felügyelő két társával azért kereste fel a házaspárt április 19-én 15 óra körül a szigetvári szőlőhegyen lévő otthonukban, mert egy hivatalos levelet szeretett volna részükre átadni.

A férfi és a nő az ingatlan udvarán szóváltásba keveredett a közterület-felügyelővel, majd őt a nő egy fejsze nyelével megütötte. Ezután a két férfi dulakodni kezdett egymással, amely során a férfi egy kályhacsővel fejbe ütötte a hivatalos személyt.

A dulakodás közben az udvaron lévő három kutya közül az egyik megharapta a közterület-felügyelőt, valamint egyik társát is. Az eset során mindketten könnyebben megsérültek.

A helyszínre érkező rendőrök a házaspárt elfogták, majd előállították a rendőrkapitányságra. Gyanúsítotti kihallgatásukon tettüket beismerték.