Címlap Természet Kék fénybe öl...
Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Március 22-én ünnepeljük a víz világnapját, a nemzetközi akciónap tiszteletére este a pécsi TV-torony is kék fénybe öltözik. A pécsi vízszolgáltató ezekben a napokban több száz iskolást fogad bemutatótermeiben, a hétvégén pedig az állatkerttel közös állatkerti rendezvényen köszönti a zöldnapot.

A Tettye Forrásház idén is rendezvénysorozattá bővítette a víz világnapját annak érdekében, hogy fogyasztói minél jobban megismerhessék a pécsi vízellátás kevésbé szem előtt lévő érdekességeit, és azt, hogyan jut mindenki biztonságos, tiszta csapvízhez a társaság szolgáltatási területén. Március 22-én a város legöregebb épített víztározóját és a mellette kialakított Vízkincstárt mutatják be az iskolás csoportoknak. Szombaton a Pécsi Állatkerttel közösen várják az érdeklődőket, majd három napon át érkeznek a látogatók a pécsi szennyvíztisztító telepre és az ott nyílt Bokortól a latrináig és a csatornáig bemutatóterembe.

(Fotó: Facebook/Csaba Kiss Photoblog)