Címlap Szórakozás Kerékpáros Ba...

Kerékpáros Baranya: Újabb szakasz készült el

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Széchenyi 2020 programból megvalósuló turisztikai kerékpárút Baranya vármegye frekventált üdülőövezete, a Nyugat-Mecsek és a gazdag kulturális és építészeti értékekkel rendelkező Ormánság között épül ki, érintve Orfűt. Déli végpontja Kákics, ahonnan Sellyét elérve kapcsolódik a nemzetközi EuroVelo13 „Vasfüggöny” kerékpárúthoz, illetve a Ős-Dráva kerékpárúthoz. Északi végpontján, Magyarszéknél pedig a Komló-Sikonda kerékpárút érhető el. A kerékpárút Orfű települést is érinti, ahol a Pécs és Orfű közötti kerékpárúton a vármegyeszékhelyre kerekezhetünk. A projekt eredményeként létrejövő kerékpáros hálózat jelentősen hozzájárul Baranya vármegye kerékpáros turizmusának fejlődéséhez.

A most befejezett mintegy 55 km hosszú kerékpárutat jelentős részben közutakon táblás kijelöléssel alakították ki forgalombiztonsági beavatkozások mellett. Így Cserdi lakott területének határán terelősziget épült, Szentlőrincen a kerékpáros átvezetés műszaki feltételei valósultak meg. A 66. sz. közúton Magyarszék és Sikonda között szintén a kerékpáros átvezetés műszaki feltételei épültek ki. Orfű és Kovácsszénája között szép természeti környezetben 1,6 km hosszú kerékpárút épült.

A KERÉKPÁRÚT NYOMVONALA MENTI TURISZTIKAI CÉLPONTOKNÁL A KERÉKPÁROK TÁROLÁSÁRA KERÉKPÁRTÁMASZOKAT IS FELÁLLÍTOTTAK, VALAMINT KOVÁCSSZÉNÁJA, HETVEHELY, BÜKKÖSD, SZENTLŐRINC, SUMONY ÉS KÁKICS TELEPÜLÉSEKEN KERÉKPÁROS PIHENŐK ÉPÜLTEK, BIZTOSÍTVA A KÉNYELMES KEREKEZÉS FELTÉTELEIT.

A projekttel olyan beruházás zárult le most, amely a szabadidő aktív eltöltését választó családok, turisták számára vonzó célpont lesz, ami elősegíti a térségében működő turizmusra szakosodott vállalkozások fejlődését.

– Még a 2010-es évek elején kezdtük megtervezni azt az összefüggő, egymáshoz kapcsolódó turizmusfejlesztést, amely mostanra beért.

A CÉLUNK AZ VOLT, HOGY ÚGY KÖSSÜK ÖSSZE A MEGYE NEVEZETES PONTJAIT, TELEPÜLÉSEIT, LÁTNIVALÓIT, HOGY AZOKAT KERÉKPÁRRAL IS EL LEHESSEN ÉRNI. EZ MOSTANRA MÁR NEM ÁLOM, HANEM VALÓSÁG LETT, AMINEK NAGYON ÖRÜLÖK

– mondta a Pécs Aktuálnak Nagy Csaba.

Nyugat-Baranya fideszes országgyűlési képviselője azt mondta, a fejlesztéseknek köszönhetően ha valaki felül a bringájára Pécsett, akkor olyan körtúrát tud tenni Baranyában, akár többnaposat, ami után Pécsre érkezik vissza.

– Bár most a kerékpárhálózat utolsó szakasza készült el, az elmúlt években komoly infrastruktúrát sikerült a kormány segítségével kiépíteni vármegyeszerte. Így Pécsről akár az Ormánság szívéig, vagy a Dráva-partig is le lehet tekerni, majd vissza Villány, Siklós, Márigyűd és Harkány érintésével Pécsre. El lehet tekerni természetesen most már Magyarhertelendre, Orfűre, Kovácsszénájára, Abaligetre és persze Sikondára is – sorolja a kiépített út állomásait Nagy Csaba, bár igaz – tette hozzá -, hogy a Siklós és Máriagyűd közötti szakasz kiépítésére még várni kell.

Az országgyűlési képviselő szerint

A FALUSI TURIZMUS, BARANYA TERMÉSZETI ÉRTÉKEI, A KÜLÖNFÉLE FÜRDŐK ÉS STRANDOK, A MEGYE ÉPÍTETT ÉS TÖRTÉNELMI ÖRÖKSÉGEI, LÁTVÁNYOSSÁGAI MIND-MIND ELÉRHETŐVÉ VÁLTAK KERÉKPÁRRAL IS, AMI IGAZÁN TESTKÖZELBE HOZZA AZ ÉLMÉNYT.