Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nemcsak a talajvízzel, hanem a repedésekkel szemben is ellenálló az az anyag, amit a pécsi Vásárcsarnok építésénél használnak. A környezetbarát módon előállított cement a Királyegyházi Cementgyárból érkezik.

A Pécsi Vásárcsarnok egy részét nem vakolják be, nem véletlenül

A tervezők úgy álmodták meg a teret, hogy abban helyet kapjanak a látszóbeton felületek. Ehhez viszont olyan anyagot használtak, ami nem reped és a talajvizet sem szívja fel. Királyegyházáról érkezett a speciális cement.

– Az EXPERT fantázianevű cementnek alacsony a repedési hajlama és nagy kezdőszilárdsága miatt teherviselő szerkezetek készítéséhez használják – mondta Hoffmann Tamás, a LAFARGE Cement Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.

Belülről marad a nyers szerkezet, amit fehérre festenek. Kívülről pedig a mai hőtechnikai követelményeknek megfelelően hőszigetelést, majd vakolatot kap, ami szintén fehér lesz.

Mitől zöld a zöldcement?

Nem a színe miatt. A Pécshez közeli, környezetbarát gyár a mai napig Európa legmodernebb és legalacsonyabb szén-dioxid-kibocsátó üzemei közé tartozik. A termék előállítása során ugyanis az egy tonnára jutó szén-dioxid-kibocsátás lényegesen, akár több mint 40%-kal alacsonyabb, mint más magasabb klinkertartalmú terméké. Ezért ezt a fajta cementet zöldtermékként fémjelzik.

Környezettudatos cementgyártás: a LAFARGE azzal is kísérletezik, hogyan tudna építési, bontási hulladékot felhasználni a cement előállításához

A Királyegyházi Cementgyárban víz helyett szén-dioxiddal kötik meg a cementet

Érdekesség, hogy a Pécshez közeli gyárban azt az innovációs technikát is tesztelték már, mi történik akkor, ha víz helyett szén-dioxiddal kötik meg a cementet. A végeredmény pedig igen előremutató volt.

– A víz helyett szén-dioxidra szilárduló cement több szempontból is a jövőt jelenti. Egyrészről egy térkőnek így nem 28 nap, csupán 24 óra kell a szilárduláshoz. Másrészről pedig ezzel az eljárással 70 százalékkal csökkenthető az ökológiai lábnyom – mondta Zadravecz Zsófia, a LAFARGE Cement Magyarország Kft. fenntarthatósági és marketingkommunikációs igazgatója.

A LAFARGE egy cementgyárat üzemeltet Királyegyházán és egy agyag- és mészkőbányát Bükkösdön. Az építőipar számára egyedi megoldásokat kínáló LAFARGE Cement Magyarország Kft. közel 150 főt foglalkoztat, 2020-as nettó értékesítési árbevétele meghaladta a 23 milliárd forintot. A Királyegyházi Cementgyár az elérhető legmodernebb technikával 2011 óta üzemel, mára hazánk egyik meghatározó építő-alapanyag gyártójává vált. Céljuk, hogy 2050-re karbonmentessé váljanak.

A Pécsi Vásárcsarnok pedig 2022 nyarára készülhet el – mondták egy 9 hónappal ezelőtti sajtóbejáráson, amiről a Pécs Aktuál élőben tudósított.

A főhajó zsaluzása 2020 februárjában. A több mint 5500 négyzetméteres épület kivitelezése tavaly nyáron kezdődött, várhatóan 2022 nyarára készül el