Címlap Arc Koleszár Györ...

Koleszár György imádja a saját kis Kenyáját – és nem is kell repülőre ülnie, hogy eljusson oda

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A napokban ünnepelte hetvenedik születésnapját a pécsi kézilabdázás egyik nagy öregje, Koleszár György. A korábbi kiváló élvonalbeli játékos, majd edző most is nyakig benne van a sportban, az utánpótlásban dolgozik. És hogy miért szeret Kenyába járni? Az is kiderül!

Nem ma kezdte! Ötvenhárom évvel ezelőtt, 1968-ban mutatkozott be a Pécsi Dózsa NB I.-es felnőttcsapatában. Mindössze 16 és fél éves volt akkor – most pedig már kereken 70. Két év székesfehérvári katonáskodás kivételével (amikor a szintén élvonalbeli Szondiban játszott) végig Pécsett kézilabdázott szélsőként és irányítóként, de megfordult beállós poszton is.

Kétszázezret kaszáltak az első pénzdíjas tornán

Játékospályafutása után edzőként kezdett el dolgozni, sok helyen megfordult. Az élvonalban dolgozott a pécsi, a szegedi és a kiskőrösi férficsapattal, valamint a Békéscsaba női együttesével is. Rengeteg kiváló játékos került ki a kezei közül, Pécsről például tizenketten jutottak el a válogatottságig, Kakas János személyében pedig olimpikonja is lett.

– Ami egy nagyon jó sztori, hogy mi nyertük meg a hazánkban megrendezett első pénzdíjas kupát! Békéscsabán rendezték meg a Kner Nyomda tornáját, amelyen kétszázezer forintot kapott az első helyezett. A torna után én osztottam szét a srácok között a pénzt a teljesítmények alapján.

Szilágyi Áron teljesítménye őt is lenyűgözte

Az idő szalad, Koleszár György immár elmúlt hetven, de nem nagyon fog rajta az idő. Továbbra is dolgozik szeretett sportágában, a PSN Zrt. utánpótlásában edzősködik. Nemsokára indul a szezon a 8, 9, 10 éves gyerekekkel.

– Nagyon szeretem ezt csinálni, hiszen mindenki szeret alkotni! Jó érzés látni a fejlődést, majd évek múltán konstatálni, hogy hány korábbi tanítványból lett felnőtt játékos. Szeretném mindenre megtanítani a fiatalokat, amire csak lehet, hogy felkészülten adhassam őket tovább.

Az, hogy ő felkészült, nem kérdés. A tokiói olimpia alatt is addig csavargatta a tévét, amíg meg nem találta a Sport8-as csatornát, amelyen reggeltől estig mentek az ötkarikás kézimeccsek. Majdnem mindet végignézte…

– Olykor fogadtam is magamban. Azt például eltaláltam, hogy a franciák női és férfi vonalon is döntősök lesznek, arra viszont nem mertem volna tenni, hogy mindkettőt meg is nyerik. Egyébként imádom a sportot, nem csak a kézilabdát, a jó minőségű kosárlabdát is. Az olimpián pedig Szilágyi Áron teljesítménye ragadott meg igazán, fantasztikus ez a fiú! Nem is tudtam még igazán fejben helyrerakni, hogy mit vitt véghez – fogalmazott Koleszár György, aki az 1972-es müncheni olimpián kerettag volt.

Kenyában a legfontosabb a medence állandó kezelése!

Persze nem csak a sport létezik számára, jólesik olykor kikapcsolni is. Imád kijárni Kenyába…

– Na, nem Afrikát kell alatta érteni! A kert és nyaraló szóösszetételből alkottuk a Kenyát. Nagyon szeretünk ott lenni a családdal: van egy házunk, akadnak gyümölcsfák, amelyeket metszek, permetezek. A legfontosabb persze a medence állandó kezelése! Most is kristálytiszta a vize, nemsokára jönnek az unokák és kezdődik a hancúr!

Három unokával: Judittal, Grétával és Barnival

Feleségével, Györgyivel két gyereket neveltek fel, Barbarát és Viktort. Mindkettőjüktől két–két unokájuk van: előbbitől Judit és Dorottya, utóbbitól Gréta és Barnabás. Természetesen a sport a család többi tagjánál is fontos szerepet tölt be, fia a PMFC-nél futballedző, Barnabás focizik és olykor kézilabdázik is, Gréta boccia magyar bajnok, Dorottya pedig korábban amerikai focizott és röplabdázott is.

Dorottya és a hetvenéves nagypapa