Címlap Balhé Kovácstelepi ...

Kovácstelepi gumiháború: a probléma megoldódott, de a harc még csak most kezdődik

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Egy hosszú, lassan évtizedes ügy végére került pont június végén, ami nem szól másról, mint: a kovácstelepi gumihegy kérdéséről. Ágoston Andrea, a körzet megválasztott képviselője több alkalommal is jelezte, hogy eleget fog tenni a környéken élők kéréseinek és eltűntetni a környezetszennyező gumihegyet, de nem igen történt előre haladás az ügyben. Úgy nyolc hónappal később megelégelte ezt Barkóczi Csaba, a pécsi Fideszes városházi képviselő és Musch Zoltánnal, a patacsi városvédővel közösen megoldották a kovácstelepi lakosok régi problémáját.

Évek óta zavarja az Ércbányász utcai lakókat a tornyosuló, használt gumiabroncs áradat, ami az egyik helyi vállalkozáshoz tartozik. Nem csupán esztétikailag zavarja az ott élőket, hanem a folyamatos „patkány áradat”, és a használt gumik szaga is.

Ágoston Andrea, a körzet képviselője vette kezébe először az ügyet, de mivel az érintett hely egy MÁV-tól bérelt terület volt, így nem igen tudott mit tenni az ügyben. Állítása szerint nem adta fel az ottani lakókért vívott harcot.

Ágoston Andreát kerestük telefonon, ám amint bemutatkoztunk, azonnal közölte, hogy „nekünk semmilyen szinteken nem kíván nyilatkozni”.

Májusban egy lakossági kezdeményezés indult az Ércbányász utcaigumi halom problémájának megoldása érdekében. Ennek nyomán Barkóczi Csaba és Musch Zoltán eldöntötték, hogy lépni fognak az ügyben és a lakókkal összefogva aláírásgyűjtésbe kezdtek. Mindössze négy nap alatt háromszáz aláírást sikerült összegyűjteniük a helyi lakosoktól, aminek a hatására a MÁV – a bérlő belegyezésével – felmondta a bérleti szerződést a helyi céggel, aki a használt abroncsokat kezelte.

Június végére teljesen megtisztították a területet a használt abroncsoktól.

A lakosok annyira megörültek az eltűnt gumilankáknak, hogy egyből megkeresték Barkócziékat, hogy további kéréseiknek és problémáiknak adhassanak hangot. Egy lakossági fórumon keresztül egy 3+1 pontos akciótervet dolgoztak ki, amivel javítani lehetne a kovácstelepi lakosok élethelyzetén. A pontok a következők:

  1. A gumik tárolására szolgáló területen egy parkolót fognak kialakítani, hogy ezzel is enyhítsék a parkolási problémákat a környéken.
  2. A vasút túloldalán lévő illegális szemétlerakat felszámolását kérvényezik a pécsi önkormányzattól.
  3. Nem utolsó sorban pedig egy zajvédő fal épülhessen a vasút mentén, egészen Kovácstelep déli szakaszán, hogy ezzel csökkenthessék a terület zajterhelését.

– A +1 pontban pedig Kovácstelep nyugati részén található patak vízmedrének a kikotrását szorgalmazzák. A mederben felhalmozódott hordalék miatt ugyanis nagy esők esetén villám-árvíz fenyegeti a környéken lévő házakat – mondta el lapunknak Barkóczi Csaba.

Barkóczi szerint Ágoston is szervezett egy lakossági fórumot, méghozzá oda, ahol a gumiabroncsok tárolásért felelős cég tartózkodott.

– Ágoston Andrea azt próbálja bizonygatni a környék lakóinak, hogy valójában neki köszönhetik a kovácstelepiek a gumierdő eltakarítását, mindezt úgy, hogy a gumis cég ellen hergeli a lakókat – mondta Barkóczi Csaba. A fideszes képviselő hozzátette, hogy már-már zaklatta a gumizással foglalkozó cég tulajdonosát, hogy nyilatkozza azt az ott élőknek, ami Ágoston Andrea szavait támasztja alá, mindezt úgy hogy közben az ottani lakosokat – akikkel kapcsolatban van – pedig a cég ellen próbálja hergelni.

Arra a kérdésre, hogy miért is csinál ekkora ügyet egy már megoldott problémából, Barkóczi azt mondta, hogy szerinte így akar politikai előnyt kovácsolni a lakók és az általuk elért sikerből.