Címlap Politika Magyar Nemzet...

Magyar Nemzet: Kilép a Fidesz az Európai Néppárt frakciójából

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A kormánybarát lap szerint ez fog történni ma. Ha a frakció ma délelőtt megszavazza alapszabályzatának tervezett módosítását. Orbán vasárnap levelet is írt Mafred Webernek.

A Fidesz ma elhagyja az Európai Néppárt európai parlamenti frakcióját

értesült a Magyar Nemzet. A távozásra azután kerülhet sor, hogy a frakció ma délelőtt megszavazza alapszabályzatának módosítását, ami gyakorlatilag előirányozná a kormánypárti delegáció felfüggesztéséről szóló voksolás kiírását.

Ezúton tájékoztatom frakcióvezető urat, hogy amennyiben az elnökség és a nemzeti delegációvezetők február 26-i találkozóján elfogadott rendelkezéseket szavazásra bocsátják, és meg is szavazzák, úgy a Fidesz elhagyja a képviselőcsoportot” – ezt írta Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke az Európai Néppárt európai parlamenti frakcióvezetőjének, Manfred Webernek küldött, vasárnapi keltezésű levelében, jelezve, hogy a kormánypárt elfogadhatatlannak tartja az alapszabályzat jogilag visszás módosítását – írja a lap.

A Fideszre gyártanak szabályt

A Magyar Nemzet szerint a néppárt EP-frakciója látványosan úgy alakítaná a politikai csoport eljárási rendjét, hogy immár könnyebb legyen felfüggeszteni a Fidesz delegációját. Forrásaink szerint a magyar miniszterelnök által idézett múlt pénteki néppárti értekezleten nyilvánvalóvá vált, hogy sem a teljes delegációk felfüggesztéséhez és kizárásához, sem pedig az egyszerű többségről szóló szabályhoz nincs meg a kétharmados támogatottság, tehát azokat a néppárt nem tudná az alapszabályzatában rögzíteni. Egy harmadik elemet, az ernyőpárt és a frakció közötti tükörszabályt viszont

úgy bocsátják szavazásra szerdán a parlamenti csoportban, hogy a magyar kormánypárt felfüggesztéséről szóló voksolás szinte elkerülhetetlenné váljon.

A módosítás értelmében ugyanis az ernyőpártban felfüggesztett pártok esetében kötelező lenne a frakcióbeli tagság ügyét is megszavaztatni a képviselőkkel.

– Konkrét esetre gyártottak szabályt, ráadásul visszamenő hatállyal – magyarázta a lap európai parlamenti forrása, úgy szemléltetve a történéseket: az EPP frakciójának eljárási szabályzata eddig egy viszonylag rövid, alig húszoldalas dokumentum volt, amelynek tartalmát még a képviselők is alig ismerték. Most viszont sebtében, jogilag visszás módon duzzasztják duplájára az eddig szinte „láthatatlan” szabályzatot.

A 444-nek is beszólt a Magyar Nemzet: „Szó sincs néppárti gesztusról: téved a 444.hu

A 444.hu arról cikkezett kedd reggel, hogy alapvető változás állt be a néppárt és a Fidesz vitájában, és az európai parlamenti frakció gesztust tett a Fidesznek azáltal, hogy a tagpártok kizárásának lehetőségét immár kétharmados támogatottsághoz kötné – egyszerű többség helyett. Az alapszabályzat-módosításra vonatkozó, eredeti tervben még valóban szerepelt a kizáráshoz és felfüggesztéshez rendelendő egyszerű többségről szóló szabály, ám annak egyáltalán nem volt támogatottsága a néppártban. A kétharmados rendelkezés visszaemelése a végső, kompromisszumos szövegbe így lényegében jottányit sem változtat a jelenlegi helyzeten, ugyanis a kizárás a mostani eljárási rend szerint is csak kétharmados többséggel történhet a frakcióban – írták.