Címlap Közlekedés Parkolóházzá ...

Parkolóházzá alakítaná a régi vásárcsarnokot Kővári János

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Egyre komolyabb problémát okoz a pécsi belvárosban is az, hogy kevés a parkolóhely – vagy túl sok az autó -, emiatt pedig sokan már a Tettyét, vagy a Mecsekre menő utakat, utcákat használják autóik tárolására amíg a belvárosban van dolguk. Nehezíti a helyzetet, hogy az Árkád tetején lévő parkoló is szűkült.

Az Összefogás Pécsért vezetője, Kővári János egy olyan megoldási javaslattal állt elő, amelyen egyébként már nem először gondolkodott: szerinte a régi vásárcsarnok épületét kellene parkolóházzá alakítani. Mutatott erre példát is, például Veszprémből.


A belváros peremén két nagyobb parkolóház is működik már, az egyik a Kossuth tér alatt, a másik a Búza téren, de ezek rendre tele vannak, vagy drágának találják a pécsiek, hogy ezekben tegyék le az autót. Hasonló a helyzet a Nádor alatti parkolóval is.

Kerestük Kővárit, hogy a javaslatáról kérdezzük, illetve arról, hogy milyen forrásból lehetne átalakítani a régi piacteret, és milyen díjstruktúrát képzelne el az autósok számára. Egyelőre nem értük el. Ha sikerül vele beszélnünk, frissítünk.

UPDATE: Lemezes parkolóház Pécsett is megoldást jelentene

Elértük Kővári Jánost. Azt mondta, az ígérgetésen kívül semmiféle előrelépés nem történt azzal kapcsolatban, hogy mit kezdjen a városvezetés a régi Vásárcsarnok ötletével, és a korábban „beharangozott” hotel ötlete sem lépett előre semennyire.

– Az a helyzet, hogy

tologatja az önkormányzat a fizetős parkolási övezet határait egyre kinetebb, így a pécsiek egyre többet fizethetnek, de ettől több parkoló nem lesz. Tudatos közlekedés-szervezésre lenne szükség Pécsett, minden városrészben, és a belvárosban is.

Egyre több pécsi keres meg azzal, hogy szeretnék, ha a városvezetés rendezné végre a parkolási káoszt, ami jellemzi újabb Pécset. Ez egy komoly probléma, komoly programot is érdemel. Én most csak annyit jeleztem egyelőre, hogy a régi Vásárcsarnok épülete alkalmas lenne arra, hogy átépítsük parkolóházzá – magyarázta Kővári János.

A veszprémi parkolóház látványterve

Az ÖPE vezetője szerint vagy támogatással, vagy befektető bevonásával, partneri együttműködéssel, közös üzemeltetéssel át lehetne alakítani az épületet, amely most csak csúfítja a belvárost és egy újabb tájseb.

– A veszprémi példát azért mutattam meg a pécsieknek, mert ott nagyon okosan találták ki a „lemezes” parkolóházat, erről személyesen is meggyőződtem. A helyi lakosok kedvezményesen használhatják, 170-180 férfőhelyes, modern épület, amely azonban szerkezetileg könnyen és gyorsan kivitelzhető, és ott még „zöldfalat” is hozzáépítettek. Ez a koncepció Pécs számára is elérhető lehetne, és tehermentesítené a belváros jó részét – vélekedett lapunknak Kővári János.

Parkolóház veszprémban

Szerinte a szálloda ötlete több sebből is vérzik, Pécsen jelenleg is a kapacitásnak egy kis részét használják ki a turisták, ráadásul több szállodát is felújítottak, felújítanak a városban, újabbra egyelőre nincsen szükség; parkolókra viszont annál inkább.

A régi Vásárcsarnok most így néz ki Pécsen (Fotó: Pécs Aktuál)