Címlap Hírek Péterffy Atti...

Péterffy Attila a 3 millió tonnás faégetésről: „Nem értem, hogy mit jelent az, hogy fa!”

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Valamivel több mint 60 percig úgy nézett ki a Pécsi Törvényszéken, hogy végre tényleg elindul az a polgári per, amelyet a pécsi polgármester indított a Civilek a Mecsekért Mozgalom szóvivője ellen. Zavar támadt azonban, nem is kicsi.

Egyszer már elutasította a bíróság és visszadobta Péterffy Attila perindítását Vicze Csilla ellen; végül sikerült korrigálni az ügyvédjének és úgy tűnt: tényleg elindulhat a személyiségi jogai megsértése miatt indított tárgyalás. Ám ezen a decemberi tárgyaláson nem jelent meg a polgármester, a bíró ezért kénytelen volt beidézni. Érdemi tárgyalás tehát akkor sem volt. A várva várt, nagy eseményre szerda reggel került sor a Pécsi Törvényszéken, ahol végül a polgármester is megjelent, és Vicze Csilla is.

A per azért indult, mert Vicze Csilla 2019 nyarán azt állította, hogy Péterffy vezérigazgatói ideje alatt a Hőerőműben “durván  3.000.000 tonna fa égett el az erőmű kazánjaiban.” A polgármester szerint ez nem igaz.

A több mint egy órás szerdai tárgyaláson csak a polgármester, illetve ügyvédje adhatta elő álláspontját, de ennek technikai okai voltak. Péterffy ügyvédje ugyanis menet közben szeretett volna módosítani, igazítani az eredeti panaszon (kereseten), ami azonban nem megy ilyen könnyen – erre a bíró is felhívta az ügyvédnő figyelmét.

Így végül ez a mostani tárgyalás is felemásan és hirtelen ért véget.

Fa? Mi az a fa?

Nyilvánvaló, hogy politikai célokat szolgált Vicze Csilla, ennek érdekében használta fel a CMM-et is, és a kijelentései adtak alapot arra, hogy lejárató kampány induljon ellenem.

A pécsiek tudatos megtévesztése volt a cél, és ez személyesen Vicze Csillának volt köszönhető. Nem bújhat a mozgalom mögé, vállalnia kell a saját szavainak súlyát

– mondta Péterffy Attila a bíróságon, aki hozzátette: magánemberként, cégvezetőként és polgármester-jelöltként is megsértette őt Vicze Csilla a szerinte hamis kijelentésekkel. Ennek ellenére nem az a célja, hogy Viczét megbüntesse, hanem az, hogy többet ne kövessen el ilyet.

Amikor a bírónő arról kérdezte Péterffy Attilát, hogy megfelel-e a valóságnak, hogy 3 millió tonna fa égett el az erőműben, akkor a polgármester először csak annyit mondott, hogy „nem”. Erre kérdezett vissza a bírónő, hogy „miért nem”? Mire a polgármester a következőt válaszolta szó szerint:

„Mert nem értem, hogy mit jelent az, hogy fa.”

A döbbent csendet és felszaladt szemöldököket vélhetően Péterffy Attila is észrevette, ezért pár másodperces csönd után hozzátette, hogy ha meg akarja érteni Vicze állítását, akkor ez úgy lehetséges, ha ebbe a 3 milliós számba mindent – biomasszát is – beleszámoltak.

„Talán ekkor kijön 3 millió tonna biomassza felhasználás, de ez nem 3 millió tonna fa felhasználása” – magyarázta, hangsúlyozva, hogy ő nem követett el bűncselekményt, sem pedig természetkárosítást.

Ezen a ponton Péterffy ügyvédje megpróbált alákérdezni a polgármesternek, de ezt a bíró nem engedte, és közölte, hogy a kérdés nem része a pernek. Némi zavar keletkezett ekkor, aminek az lett a vége, hogy a polgármester ügyvédje közölte, hogy szeretnének inkább módosítani az eredeti panaszon (keretesen). Erre maximum 15 napjuk van most; a per csak ezután folytatódhat.

Péterffy Attila a Pécs Aktuálnak úgy értékelt, elégedett a mostani tárgyalással:

A tárgyaláson szóhoz sem jutó Vicze Csilla lapunknak azt mondta, örül annak, hogy Péterffy Attila „beszűkítette a keresetét”, de továbbra is fenntartja a saját állításait. Az általa mondott 3 millió tonnás számot ugyanis Péterffy saját, korábbi prezentációjából vette.