Címlap Közélet Közösség SIKER! Az ors...

SIKER! Az ország egyik legnagyobb PUMPAPÁLYÁJA épült Pécsett, babapopsi simaságú aszfalton gurulhatunk körbe-körbe

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Két évig vártak rá a bringások, de megérte! Elmondhatjuk, hogy az ország egyik legnagyobb pumpapályáját építették Pécsett, a Tüskésréti futókör mellé. A speciális kerékpárpálya – aminek aszfaltja hívogatja a gurulni vágyókat – mintegy 800 négyzetméteren terül el. Rengeteg rejtett ugrató és fordító teszi izgalmassá a körözést. FONTOS! Bár elkészült, augusztus közepe előtt nem gurulhatunk rajta!

Május 25-én verték le a cölöpöt, majd egy hónappal később el is készült az a pálya, amelyen – majd az augusztusi átadást követően – körbe-körbe tudnak tekerni a bringasport szerelmesei.

A komlói pályánál kétszer nagyobb, 60 millióba került

A pályára 60 millió forintot költöttek, ennek 1/3-át az állam, a maradék 2/3-át a PSN Zrt. és pécsi cégek finanszírozták

Többször írtunk arról, hogy az elmúlt egy évben a közeli bányászvárosban, Komlón több bringapálya is elkészült már. Most nagyon úgy fest, hogy Pécsett egy D U P L A akkora pályával igyekeztek behozni a lemaradást.

A gyerekeknek is van itt pálya

– Komoly célkitűzés volt, hogy változatos legyen. Itt a gyerekek a futóbringájukkal is mehetnek egy nekik elkülönített szakaszon – mondta a Pécs Aktuál kérdésére Tarr Tamás. A pálya kivitelezője hozzátette: ezen a szakaszon 5 éves korig ajánlják a sportolást.

Ez Magyarországon a legnagyobb pumpapálya

A pályát kivételező Tarr Tamás elmondta: az ország több pontján is telepítettek már ilyen ringet, de az egyik legizgalmasabbnak ígérkezik a pécsi, ahol mind a kezdők, mind a profi bringások megtalálják a számításaikat.

Több mint 10 dupla ugrató van benne

A kanyarokkal és ugratókkal tarkított pumpapálya lényege, hogy egyfajta pumpáló mozgással végig lehet rajta menni kerékpárral, rollerrel és gördeszkával is. Mindez segíti a gyerekek egyensúlyérzékének fejlődését, koncentrációját. Nem mellesleg: amíg anya vagy apa fut, addig a gyermek is tud valahol szórakozni.

Műszakilag átadták, a használatára sajnos még várni kell

Még le van zárva

Az állam, a PSN Zrt., valamint több cég által szponzorált pálya módosított határidőre, azaz június 30-ra készült el. A műszaki átadás-átvétel már meg is történt. Ugyanakkor a Pécs Aktuál a helyszínen arról értesült, zajlik még a parkosítás és egyéb tereptárgyak kihelyezése, így a gyerekek csak a nyári vakáció vége felé vehetik birtokba a szuper pályát.

Nagy szükség volt erre, Tüskésréten sok család kapcsolódik ki

– Ez az első fejlesztésünk itt, amire szükség van, mert egyre többen használják Tüskésrétet – hangsúlyozta korábban Ruzsa Csaba.

Május 25-én jelentették be: június 30-ig itt pumpapályának kell lennie – és lett

Már el kellett volna készülnie, de a város halasztást kért

Elismerték, ennek a pályának már állnia kellene. Ugyanakkor a halasztást azzal indokolták, hogy nem voltak biztos a helyszínben. Ruzsa szerint vizsgálták a Béke parkot is, hiszen ott már volt egy gödör, végül azonban Tüskésrét mellett döntöttek.