Címlap Sport Szentlőrinci ...

Szentlőrinci bravúr: pontszerzés Szegeden

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Három bajnoki után már négy pontnál jár a Szentlőrinc labdarúgócsapata az NB II-ben: az újonc a Gyirmót elleni szerdai győzelmet követően a Szeged-Csanád Grosics Akadémia otthonában döntetlenre végzett.

Tisztelünk mindenkit, de nem félünk senkitől, nyilatkozta a Szentlőrinc vezetőedzője, Marián Sluka a mérkőzés előtt. A szakvezető nem a levegőbe beszélt, csapata ugyanis abszolút nem kezdett megilletődötten a Szeged-Csanád Grosics Akadémia otthonában, sőt, az első félidő hajrájában Fröhlich Roland révén vezetést szerzett. Sajnos az előny hamar elolvadt a szünet után, Takács Tamás gyorsan egyenlített, de hiába rohamoztak ezt követően a szegediek, nem tudtak újabb gólt szerezni, miként a lőrinciek sem tudták kicsikarni a győzelmet, pedig nekik is megvolt rá a lehetőségük. A végeredmény 1-1 lett, ami nagyon szép teljesítmény az újonctól.

Marián Sluka: – A srácok kilencvenkilenc százalékban teljesítették azt, amit megbeszéltünk, nagyon értékes egy pontot szereztünk. Mégis van némi hiányérzetem, mert a második félidőben gyengébben játszottunk, és volt egy helyzetünk is, amivel megnyerhettük volna a meccset. Mindezzel együtt is kiváló csapatként működtünk ma.

Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Szentlőrinc 1-1 (0-1)

Labdarúgó NB II, 3. forduló. Szeged,Szent Gellért Fórum, 2054 néző. Vezette: Oláh Gábor (Tőkés, Sinkovicz). Szeged-Csanád Grosics Akadémia: Takács J. – Kárász, Pejovics, Deák, Bitó – Jovanovics, Simon Á. (Oláh, 58.) – Dobos Á., Grumics (Germán, a szünetben), Varga Sz. (Gajdos, 74.) – Takács T. Vezetőedző: Dobos Barna. Szentlőrinc: Slakta – Molnár, Havas, Dulló, Nagy B. – Fröhlich, Hleba, Kapronczai (Törőcsik, 80.) – Harsányi (Vajda, 64.), Sili, Kovács D. (Kondor, 61.). Vezetőedző: Marián Sluka.

Gólszerzők: Takács T. (52.), ill. Fröhlich (43.).

A 3. forduló eredményei: PMFC–ETO FC Győr 2-2, Soroksár–Nyíregyháza 0-1, DEAC–Dorog 1-2, Siófok–DVSC 1-1, Kaposvár–Kazincbarcika 1-1, Vasas–Csákvár 2-1, Gyirmót FC Győr–Haladás 2-1, Ajka–Békéscsaba 0-1, Szolnok–Budaörs 1-0.

A tabella állása: 1. Nyíregyháza 9 pont, 2. DVSC 7 (5-1), 3. Békéscsaba 7 (4-2), 4. Szolnok 7 (3-1), …10. PMFC 4 (6-4), 11. Szentlőrinc 4 (3-2).