Címlap Balhé TEK: a magyar...

TEK: a magyar fiú azt várta, hogy a „paradicsomba jut” a robbantás után

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Mártírhalált is vállalt volna az a 21 éves fiatalember, akit kedden fogott el a Terrorelhárítási Központ (TEK), mert a megalapozott gyanú szerint terrortámadást tervezett Magyarországon elkövetni - mondta a TEK főigazgatója az M1 aktuális csatornán szerda este.

Hajdu János közölte: a fiatalember az Iszlám Állam által működtetett zárt fórumon

kifejezetten ajánlkozott arra, hogy olyan típusú támadást hajtson végre Magyarországon, amely nagy tömegeket érint.

Nagy valószínűséggel ő kereste a lehetőséget, hogy ilyen támadást véghez vihessen – közölte a főigazgató, hozzátéve, hogy a nyomozást az ügyészség folytatja.

A főigazgató nem erősítette meg azt a sajtóinformációt, hogy

a közelgő labdarúgó Európa-bajnokság magyar-portugál mérkőzésén akart volna robbantani a gyanúsított.

A rendelkezésre álló adatok alapján kijelentette, hogy a fiatalember a tettétől

„azt várta, hogy a paradicsomba jut”, vagyis – Hajdu János értékelése szerint – ezzel felesküdött az Iszlám Államra, emiatt azonban terrorszervezet tagjává válhat, ami súlyosabb bűncselekményt jelenthet.

Forrás: TEK

Több merényletet is tervezett

A fiatalember vállalta, hogy csőbombát készít és budapesti vagy más magyarországi tömegrendezvényen használja fel. A beszélgetésben úgynevezett ramming-támadásokról, vagyis gépkocsival a tömegbe hajtó támadásokról szóló információk is megjelentek, a fiatalember határozottan állította, hogy ilyet szeretne elkövetni. Nem vagy ilyen, vagy olyan típusú támadást tervezett, hanem mindkettőt – mondta a főigazgató.

Már vásárolt a csőbomba összeszereléséhez szükséges anyagokat

Az iszlám hitre áttért férfi megfelelő körülmények között élt és szocializálódott, egy fővárosi egyetem hallgatója. „Egy teljesen normális, átlagos magyar 21 éves fiatalemberről beszélünk” – fogalmazott.

Nem tudják, hogy vannak-e tettestársai

Az MTI kérdésére, hogy magányos elkövetőről van szó vagy lehetnek tettestársai Magyarországon, Hajdu János azt válaszolta: ők is vizsgálják ezt, de egyelőre nem merné egyiket sem biztonsággal állítani.

Hasonló típusú támadás, elfogás Magyarországon még nem történt,

de Európában már találkoztak ezzel a jelenséggel. Példaként említette a nizzai merényletet, ahol 2016 júliusában a francia nemzeti ünnepet lezáró tűzijátékot néző tömegbe hajtott egy teherautó. A terrortámadásban 86-an haltak meg, több mint 200-an megsebesültek.

A fiatal elfogásának körülményeiről elmondta: Kecskeméten olyan taktikát alkalmaztak, amely nem adott lehetőséget az ellenállásra, az akcióban tűzszerészt, kutyát, robotot is bevetettek, és mindent, ami rendelkezésre állt.

Hatalmas mennyiségű adatot foglaltak le, amelynek elemzése napokba, de akár hetekbe is telhet.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A döntés jogerős.

Az esettel összefüggésben a rendőr altábornagy az illegális migrációra is felhívta a figyelmet, külön kiemelve a rendőrség és a katonaság munkáját, valamint a határon felhúzott kerítés hatékonyságát. Hozzátette: a TEK és a védelmi szolgálatok megelőző munkája eddig eredményre vezetett, és eddig csak Nyugat-Európában láttunk ilyen típusú bűncselekményeket.