Címlap Baranya Testvérpár ké...

Testvérpár kényszerített kényszermunkára egy nőt Baranyában

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Mecsek Közterületi Támogató Alosztály munkatársai június 20-án délelőtt a baranyai Katádfán elfogtak egy 18 éves férfit, valamint annak 24 éves nővérét. A gyanú szerint a testvérpár 2022 márciusa és júniusa között a férfi korábbi élettársát többször bántalmazta, illetve házimunka, valamint napszámos munka végzésére kényszerítette, majd a bérét elvette. A sértettet szoros felügyelet alatt tartották, az engedélyük nélkül az ingatlant nem hagyhatta el.

A férfit és a nővérét előállították a rendőr-főkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket a nyomozók. A rendőrök a férfit őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását, ellene emberkereskedelem és kényszermunka bűntettének elkövetése miatt nyomoz a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság. Nővérét pedig azzal gyanúsítják, hogy az említett bűncselekményekben bűnsegédként vett részt.