Címlap Gazdaság Üzletek, bolt...

Üzletek, boltok, éttermek és kávézók nélküli Pécsre ébredhet a város a járvány után

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Továbbra is fizetni kell ugyanis a bérleti díjakat az önkormányzatnak, épp csak haladékot kaptak erre azok a bérlők, akik a veszélyhelyzet miatt nem, vagy csak nagyon korlátozottan tudnak nyitva lenni. Vagyis az éttermek, kávézók, kocsmák mellett még számos üzlet és bolt érintett. Esélyük sincs kitermelni a bérleti díjakat. Miből fognak fizetni, ha vége a járványnak?

A polgármester jelentette be egyebek mellett március 24-én, hogy „április és május hónapokra a PVH Zrt. a szerződések szerinti bérleti díjakat nem számlázza ki. Ezen időszak bérleti díjának elszámolásáról és az azt követő időszakra vonatkozóan minden bérlővel egyénileg egyeztet a társaság legkésőbb május végéig”.

Vagyis

nem elengedik a bérleti díjakat, csak nem számlázzák ki azokat, azaz egyelőre nem kell befizetni.

A tájékoztatóban benne volt az is, hogy akit nem érint a válsághelyzet, annak viszont továbbra és pontosan fizetnie kell:

„A válsághelyzetben a bérelt ingatlanuk szerződés szerinti használatában nem korlátozott bérlők esetében a társaság díjbekérőt küld, mely alapján pontos fizetés szükséges”

– írta Péterffy Attila.

„Ez sumákolás, nem segítség”

Rettenetesen ideges a pécsi bérlők jelentős része, mert szerintük „sumákolás helyett” konkrét segítségre lett volna szükségük, amellyel a város is nyert volna. Most azonban bizonytalanság és kilátástalanság jellemzi a helyzetet.

– Egy pár soros tájékoztatót kaptam csak a Pécsi Vagyonhasznosítótól (PVH), ami szó szerint megegyezett a polgármester közösségi posztjával. De ezzel én nem tudok mit kezdeni, ez nem oldja meg a problémát. Ez sumákolás, nem segítség – magyarázta nekünk az egyik belvárosi bérlő, akinek ruhaüzlete van. A férfi azt állítja, azóta sem kereste meg senki, a PVH-nál pedig időt kértek, amikor érdeklődött a részletekről.

„Inkább vigyék el a boltot; álljon itt üresen”

Az egyik nagy hírű, évtizedek óta vendéglátósként dolgozó étteremtulajdonos szerint nem életszerű az önkormányzat terve, hogy csak eltolják a bérleti díj befizetését, még úgy sem, ha erre esetleg kedvezményt kapnának.

– Nekünk ezekben a hónapokban, vagyis április, májustól szeptemberig kell annyi bevételt termelünk, amennyiből az év többi részében is működni tudunk. Én biztosan nem fogok tudni visszamenőleg bérleti díjat fizetni az önkormányzatnak, mert egyszerűen nincs miből. Nincs vendég, nincs fogyasztás, nem lehetek nyitva sem – mondta a férfi, aki szerint „inkább vigye el a helyiséget a PVH, álljon csak ott nekik üresen”.

Ugyanígy vélekedett az a Széchenyi térhez közeli kereskedő is, aki egyetlen divatcikket sem adott el 26 napja.

-Nem tudok nyitva lenni. Vagyis nem tudok árulni. Nincs vásárló sem. Azaz bevétel sincs. Most akkor mennyire életszerű „ez a segítség”, amit az önkormányzat ad – teszi fel a kérdést a nő, akinek három alkalmazottjától is meg kell válnia ennek a hónapnak a végén, mert nem tudja kitermelni a fizetésüket.

Hitelt vegyek fel, hogy fizessem a bérleti díjat?

Egy másik vállalkozó szerint adósságcsapdába kerülnek, ha az önkormányzat nem engedi el a bérleti díjat és azt be kell fizetni később.

-Hitelt kellene felvennem. Több milliót. De hogyan törlesszem, ha nem lesz vásárlóm, mert nekik sem lesz pénzük? Ez a 22-es csapdája és egyelőre nem látom a kiutat. Ha nem kellene kifizetni a bérleti díjat, akkor „csak” az alklamazottak fizetését kell kitermelnem, ami azért könnyebbnek tűnik – meséli a férfi, aki ma is bejár a boltjába „nosztalgiázni”.

Számos bérlővel beszéltünk még, mindannyian panaszkodtak. Azt mondják, ha az önkormányzat nem talál ki valami igazi segítséget, együttműködést, akkor a pécsiek a járvány végén egy üres belvárosra ébrednek majd: bezárt üzletekkel, boltokkal, éttermekkel és kávézókkal.

Szegeden és Budapesten elengedték a bérleti díjakat

Botka László Szegeden elengedte a bérleti díjakat. Ott április 1-jétől mentesülnek a bérletidíj-fizetési kötelezettség alól azok a vállalkozások, amelyek önkormányzati tulajdonú ingatlanban működnek, és a járvány miatt bezárták az üzletüket.

Azoknak a vendéglátóknak sem kell közterület-használati díjat fizetniük, akik bezárják teraszukat elsejétől.

Amennyiben valaki az önkormányzati tulajdonú ingatlant másnak adta albérletbe, akkor mentesül a fizetési kötelezettség alól, ha igazolja, hogy az albérlőjének semmit sem kellett fizetnie a bezárása után.

Budapesten is elengedte egyébként Karácsony Gergely.

Lapunk számos kérdéssel kereste meg a Pécsi Vagyonhasznosítót, mert kíváncsiak vagyunk a cég álláspontjára, megoldási javaslataikra. Eddig ugyanis ilyet nem hoztak nyilvánosságra, csak a polgármesteri közleményt.

Amint reagálnak, új cikket írunk.

Kapcsolódó cikkünk:

Ezt is ajánljuk: