Címlap Krimi Volvo-ügy: Pá...

Volvo-ügy: Páva Zsoltot és Csizi Pétert is meghallgatja a bíróság hétfőn

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Javában tart, és még egy ideig biztosan tartani is fog a pécsi Volvo-ügy, amiről korábban megírtuk: a tökéletes korrupciós ügyet lehet belőle felépíteni, kis szépséghibával.

Mint azt a Pécs Aktuál korábban megírta,

az ügyészség szerint 606 millió forintnyi vagyoni kár érte az önkormányzati céget a buszbeszerzéskor,

“az I.r. és II.r. vádlott cselekménye a különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó gazdasági csalás, míg a III.r. vádlott cselekménye a pénzmosás bűntettének a megállapítására alkalmas” – közölték korábban.

A fő vádlott Pajger István, a Tüke Busz korábbi vezetője; a másodrendű vádlott Csengő András holland-magyar állampolgár, aki a vád szerint a buszokat szállító “pályázó gazdasági társaságot képviselte”, a harmadik vádlott pedig már kiszállt az ügyből, ő egy amerikai-német magánszemély volt, thaiföldi számlával, akinek a vád szerint Csengő átutalt 550 ezer eurót. Tehát két vádlottja maradt az ügynek mostanra.

Az ügy azért bukott meg és keltette fel a holland, majd a hazai hatóságok figyelmét – nagyon leegyszerűsítve, mert Csengő András a buszbeszerzés után több százezer eurót szeretett volna “átmozgatni”, majd készpénzben felvenni, de a hatóság közbelépett, lefoglalták a pénzt és megkérdezték, hogy mindez honnan van.

A hosszas és külön szálon futó holland, majd magyar nyomozás azonban politikusok érintettségét nem igazolta, ezért is van különös jelentősége annak, hogy mégis sikerült beidéztetni Páva Zsolt egykori pécsi polgármestert, és Csizi Péter egykori alpolgármestert, majd országgyűlési képviselőt, az úgynevezett „Buszcsere Program” pécsi felelősét, arcát.

Egyelőre egyik politikus sem mentette ki magát a bíróságon, így várhatóan mindeketten megjelennek majd.

Pajger Istvánt az a Bodnár Imre védi és képviseli, aki a pécsi polgármester főátvilágítójaként híresült el a városban – egyebek mellett.

Bár tagadhatatlan, hogy Bodnár Imre ismert és ravasz ügyvéd hírében áll Pécsett, közismert azonban a jobboldal és a jobboldali szereplők iránti ellenszenve, valamint a mostani városvezetés melletti fontos szerepe és feladata is. És közismertek politikai célja is – amit már a kampányban sem rejtett véka alá, hiszen nyíltan állt ki Péterffy Attila mellé, de elindult volna az előválasztáson is. Mindezek miatt, ha akarja, ha nem, politikai szereplővé is vált. Éppen emiatt nem biztos, hogy a legjobb döntés volt őt felkérni ebben az ügyben védőnek.

Óhatatlanul felmerülhet ugyanis vele és védői munkájával kapcsolatban a közgondolkodásban, hogy ebből mennyi a politika és mennyi a jog? Megfordítva: jogosan kevernek-e, vádolnak-e meg politikusokat ügyfelével közösen, vagy csak azért vádolják meg őket, hogy beszélhessenek róla, mert ez beleillik a politikai narratívába?

Bodnár Imre mindenesetre azt állította lapunknak, hogy nem politizálni akarnak. Csengő András pedig egász egyszerűen „kretén baromságnak” nevezte nyilvánosan az egész ügyet; a Fidesz szerint pedig a Volvo ügy csupán a baloldal elterelőakciója.

Fontos ügy a háttérben: nagy téttel

A Pécs Aktuál korábban azt is megírta, hogy felszámolási eljárást kezdeményezett a Tüke Busszal szemben  a Volvo buszbeszerzésben érintett Bus & Coach Trade BV nevű cég. A bíróság azonban elutasította a keresetet. Fontos döntés ez, mert ennek a ténynek is szerepe lehet abban a 2019-ben indult másik perben, amiben éppen a Tüke Busz követel 800 millió forintot a cégtől. Majdnem annyi pénzt, amennyit “lefölözött” a vád szerint Pájger és Csengő a Volvo-buszbeszerzés alatt.

Ennek a pernek a tétje az tehát, hogy képes-e visszaszerezni 800 millió forintot az önkormányzati társaság a holland cégtől. Ha ez sikerül, akkor

mindez azt is bizonyíthatja, hogy nem politikai korrupcióról volt szó a Volvo buszflotta beszerzése során, hanem sima, klasszikus üzleti “lehúzásról”.