Címlap Zöld hírek Vörös varik é...

Vörös varik érkeztek a Pécsi Állatkertbe

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A két új jövevény néhány hete érkezett Pécsre, akik a karantén idő letelte után el is foglalhatták új otthonukat már.

Az összeengedés teljesen zökkenőmentesen zajlott, a két maki az első pillanattól jól kijön egymással. A pár egyik tagja Varsóból, Lengyelországból jött, míg a másik Madridból, Spanyolországból.

Az állatok az Európai Fajfenntartó Tenyészprogram keretében jöttek a pécsi zooba. A program célja a fogságban tartott állatokat, főleg a veszélyeztetett fajokat megvédeni. Az erre jogosult és akkreditált intézmények nem csak tenyésztik, de egymással “cserélik” is az állataikat.

A program sikerét jelzi, hogy vörös varit Európában 115 állatkert mutat be. A cseréket az adott fajért felelős fajkoordinátor engedélyezi. A program célja a genetikai sokszínűség megtartása, amely elengedhetetlen a fajok túléléséhez.

Kiemelt képünk forrása: pecszoo.hu.