Aki nyitott a természet szépségei, érdekességei iránt, annak számára biztosan izgalmas az alábbi sztori: a Duna-Dráva Nemzeti Park természetvédelmi őre, Dudás György hosszú éveken át vadászott hódbogarakra, és most végre sikerült elkapnia néhányat. Alaposan meg kellett fésülnie a hódot, de hajlandó volt „fodrászkodni”.
Október 16., péntek, ez a szép őszi nap hozta meg az áttörést az évtizedek óta tartó történetben! Hegyszentmárton és Siklósbodony között találtak egy elütött, még élő hódot, amelyet elvittek a Misina Természet és Állatvédő Egyesülethez. Dudás Györgyöt felhívta a kollégája, Völgyi Sándor, hogy értesítse, most lesz esélye megtalálni a régóta keresett hódbogarat (Platypsyllus castoris), hisz a Misinánál akad majd egy gazdaállat…
– Amikor hívtam a Misinát, hogy bejelentkezzem, holnap megyek hódot „fésülni”, elmondták, hogy az állat sajnos elpusztult, kérésemre azonban berakták egy zacskóban a hűtőbe – mesélte lapunknak Dudás György. – Nagyon hajtott a kíváncsiság, így aztán el is mentem, és a hódfésülésnek meglett az eredménye: mintegy harminc példányt találtam. Ez tényleg országosan is ritka felfedezés, persze elsősorban amiatt, mert a hódok nem sűrűn kerülnek kézre, így aztán nem is gyakran fésülgetik őket.
A hódbogár egy apró, erősen specializálódott élősködő bogárfaj, amely kizárólag a hódok (eurázsiai és kanadai) bundájában él. Vak, szárnyatlan bogár, amely tökéletesen alkalmazkodott a hód sűrű szőrzetéhez. Elhalt hódbőrtörmelékkel, illetve egyes adatok szerint a gazdaállat sebeiből szivárgó nedvekkel táplálkozik.
S hogy honnan ered az érdeklődés a hódbogár iránt? Dudás György régóta jó szakmai kapcsolatot ápol Sár Józseffel, a pécsi entomológussal, akivel már sokat jártak terepre bogarászni, és már hosszú évek óta tudták, hogy a hódoknak vannak bogarai. Találkozni azonban mindezidáig nem tudtak ezekkel a különleges kis állatkákkal, a kíváncsiság azonban folyamatosan hajtotta őket.
– Józsi idén tavasszal már sikerrel járt, Drávaszabolcs mellett találtak egy elhullott hódot, amelyből kipüffölt két jószágot. Nekem ez most jött össze – mondta az 54 éves Dudás György, aki a Duna-Dráva Nemzeti Park természetvédelmi őre, vadgazdálkodási mérnökként végzett Sopronban, majd természetvédelmi szakmérnök lett Veszprémben. – Jövőre lesz kereken harminc éve, hogy ez a hivatásom. Nagyon szeretem, amit csinálok, jó érzés állatokkal és növényekkel foglalkozni. Minden állatot szeretek, de elsősorban a bogarak és a hüllők állnak közel a szívemhez, talán hozzájuk értek a legjobban, ezekben a témákban mozgok a legotthonosabban.
A hosszú évek után megszerzett „zsákmányhoz”, és a gyönyörű szakmához is gratulálunk!












