Címlap Állatvilág Jól vizsgázot...

Dr. Kelemen Zoltán százados, a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Technikai Osztályának vezetője a közelmúltban külföldi tanulmányúton vett részt, ahol tanulmányozhatta a rendőrkutyák kábítószer-kereső tevékenységét, valamint a bankjegyek keresésére is kiterjedő kiképzését. Hazatérve, az ott szerzett pozitív tapasztalatai alapján azonnal megkezdték Griff, a rendőrkutya ez irányú kiképzését.

Griff első éles bevetésére nem kellett sokat várni. Alig három héttel később a pécsi nyomozók október 2-án kábítószerek terjesztésével gyanúsítható férfiak ellen intézkedtek, amikor az elkövetőkhöz köthető gépjármű átvizsgálásakor a megkezdett tréning eredményeként a szolgálati kutya a kocsi csomagtartójának közelében jelzést adott. A csomagtartóban még pontosabban jelzett, ezért a nyomozók felhajtották a kárpitot, majd a pótkerék mellett – vélhetően bűncselekményből származó – nagyobb összegű pénzt találtak.

Griffnek ez volt az első bankjegykereső bevetése, amelynek során jelesre vizsgázott, így a kiképzés tovább folytatódik.