Hét év hallgatás után megtörte a csendet a Pécsi Balett művészeti vezetője, aki a politikáról, az önkormányzat zsarolásáról épp úgy beszélt, mint arról, hogy mi történt közte és Szinetár Dóra között
A tavaszi kormányváltással turbulens időszak köszöntött be a művészeti, kulturális szcénába is, ennek pedig Pécsen is vannak érezhető hatásai. Ezekről és még sok minden másról is beszélgettem Vincze Balázzsal a Pécsi-Köz és a Pécs Aktuál közös podcastjában.
A Harangozó Gyula-díjas balettművész, koreográfus, rendező és érdemes művész nem fogta vissza magát, pedig eddig hét éven keresztül tartotta vissza magába a véleményét, ám most megtörte a hallgatást, el is mondta, miért.
Beszéltünk az óriási sajtóvisszhang mellett 2020-ban elkezdett pécsi “elszámoltatásról”, amely Vinczét is érinti; de arról az “akasztásos” ügyről is, amivel politikai aktivisták borzolják a pécsiek kedélyeit, pedig a valóság sokkal érdekesebb.
Nem kerültük ki a Budapesti Operettszínház körüli botrányokat sem, amely során Vincze Balázst nevét emlegette nem éppen barátságos keretben két ismert művésznő: Szinetár Dóra és Vásári Mónika. Vinczénél én kérdeztem rá először arra, hogy mit szól az ellene felhozott “vádakról”, a sajtót ugyanis ez eddig nem érdekelte, csak az egyik oldal álláspontja.
A Budapesti Operettszínházban vezetési és bizalmi válság került a felszínre idén nyáron, de a társulat több tagja szerint a problémák már évek óta fennállnak, és emiatt esett a színvonal és a nézőszám is. Bár leginkább Orbán János Dénes, Pécsett is hírbe hozott író, költő, szövegkönyvszerző közel félmilliárdos állami támogatása, és annak felhasználása volt a sajtó fókuszában, Vincze Balázst név szerint is megtalálták.
Rákérdeztem a Pécsi Nemzeti Színház direktora elleni felemás és visszás akciókra is, illetve hogy mi állhat ezek hátterében, Vincze Balázs pedig érdekes válasszal állt elő.
A podcast meghallgatható IDE KATTINTVA, vagy itt:
















