Címlap Arc Bajos jellemb...

Bajos jellembeli problémák derültek ki Fekete-Győrnél, de nem bír leállni!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Hiába szembesítették rossz szokásával a Partizán műsorában a Momentum elnökét. Nem látszik változni, és nem áll le. Sőt!

Napok óta téma a hazai nyilvánosságban az, ahogy leszerepelt a Momentum elnöke a Partizánnak adott mélyinterjúban. Mémek tucatjai, videók és még ki tudja, mi minden készült abból a nagyon kínos közel egyórás beszélgetésből, amiben Gulyás Márton kérdezgeti Fekete-Győr Andrást. Utóbbi azonban nemigen tud válaszolni semmilyen fontos kérdésre. Valahogy így:

Fekete-Győr most fizetett hirdetésben próbálja bizonygatni, hogy márpedig ő jól szerepelt, csak nem a műsorban, hanem a vágatlan, 4 órás interjúban.

Aki azonban meghallgatta és megnézte mindkettőt – mint például mi ,- annak világos, hogy

Gulyás Mártonék korrekten vágták össze a műsort. Épp csak abból kihagyták a szokásos kampányszövegeket, politikai nagyotmondásokat és a fényezést. Ehelyett azt próbálták megmutatni, amit egyébként ritkán látni: milyen ember is valójában Fekete-Győr, mit szeretne és milyen értékeket képvisel. Ez az, amiben a leginkább rosszul szerepelt.

A kép ugyanis, ami a műsor alapján összeállt róla, nem túl kedvező, mondhatni sekélyes és üres.

A jellem és a baj

A Partizán riportjában van egy rész, ami különösen fontos szerepet játszik, mivel Fekete-Győr jellemére világít rá. Ez az a rész, érdemes megnézni ezt a pár percet:

Ebből a részből kiderül, hogy

a Momentum elnöke nem igen tudja elengedni, ha hibázik, téved, vagy esetleg butaságokat beszél. Akkor sem, ha ő magának is leesik menet közben, hogy tévedett, hibázott és butaságokat beszélt. Ez pedig komoly jellemhibára utal. Rá is kérdeztek erre.

Most látszólag ugyanezt teszi, fizetett hirdetésekben magyarázkodik és terel. Nem tudja elengedni, hogy rosszul szerepelt. Bizonygatja ennek ellenkezőjét, pedig nyilvánvaló, hogy a valódi és fontos kérdésekre nem igazán tudott válaszokat adni a műsorban. Se a rövidített verzióban, se a hosszúban.

A teljes, vágatlan 4 órás beszélgetésen is érdemes átrágnia magát a hallgatónak, bár erre vélhetően csak igen kevesen lesznek hajlandóak; vagy lesz elég idejük. Pedig ott van minden, a csendek és a hümmögések között.