A magyar vívók kitettek magukért a tokiói olimpián is, Szilágyi Áron arany-, Siklósi Gergely ezüstérmes lett, a férfi kardcsapat pedig harmadik helyen végzett. Ezeket az eredményeket valószínűleg minden sportszerető kívülről fújja, azt viszont kevesebben tudják, hogy a 23 éves Siklósi edzője a pécsi Dancsházy-Nagy Tamás, aki már a harmadik olimpiáján van túl, és aki lapunknak elárulta, miért tekintett az égre a döntő során…
Kurta-furcsa olimpia ez a koronavírus-járvány árnyékában. Az olimpiai faluból 48 órán belül mindenkit kitesznek, akinek lement a versenye, így aztán Dancsházy-Nagy Tamás és tanítványa, Siklós Gergely úgy döntött, inkább nem mennek már vissza a bázisra, Kitába (Tokió egyik negyede), hanem hazajönnek.
Mindent beleadtak, ebben most nem volt több
Gyönyörű ezüstéremmel a táskában. A mindössze 23 éves Siklósi Gergely a párbajtőrözőknél a döntőig vívta magát, ahol aztán francia ellenfele jobbnak bizonyult nála.
– 2019-ben egyéni világbajnok volt, világranglista-vezetőként utazott ki, de tisztában voltunk vele, hogy az olimpia mindig más, neki pedig ez volt az első ötkarikás játékok az életében – mesélte a Pécs Aktuálnak edzője, Dancsházy-Nagy Tamás, aki a válogatottnál a férfi párbajtőr szakág vezetőedzője. – Úgyhogy azon dolgoztunk, hogy befeszülés helyett inkább átélje, élvezze az olimpia jellegzetes hangulatát. Úgy gondolom, ez sikerült is: a páston nem látszott semmi görcsösség, inkább még rá tudott tenni egy lapáttal. Az, hogy végül nem nyerte meg a döntőt?! A franciának nagy napja volt! Egy visszalépésnek köszönhetően került csak be a francia csapatba, nem volt rajta semmi nyomás, amit ki tudott használni: az első asszójában legyőzte az olimpiai bajnokot, aztán sorban a világranglista harmadik, második és első helyezettjét. Szinte minden szituációban tust tudott szúrni. Mindent beleadtunk, ebben akkor nem volt több.
A két vidéki srác nagyon jól megérti egymást
A 48 éves Dancsházy-Nagy Tamás immár a harmadik olimpiánál tart edzőként, és tanítványai révén harmadszor ünnepelhetett érmet! Szenzációs teljesítmény! Londonban, 2012-ben Imre Géza a legjobb tizenhat között fejezte be a versenyt, Rio de Janeiróban (2016) ugyanő ezüstérmes lett, a férfi párbajtőr csapat pedig harmadik helyen zárt (a csapattagok közül Imre Géza, Boczkó Gábor és Somfai Péter is Dancsházy-Nagy tanítványa volt), most pedig Siklósi Gergely végzett a második helyen.
– Én annak idején Pécsett, a PEAC-ban kezdtem vívni, és az álmom természetesen nekem is az volt, hogy egyszer pástra léphessek az olimpián. Versenyzőként ez nem adatott meg nekem, nagyon erős generáció volt a miénk például Kulcsár Krisztiánnal, Kovács Ivánnal, Imre Gézával, Boczkó Gáborral, és nekem el kellett ismernem a nagyságukat. A Szabadság utca 23-ban kezdtem, s ha valaki nekem régen azt mondja, hogy majd én leszek Imre Géza edzője, aki a junior válogatottban csapattársam volt, bizony megmosolygom. Aztán mégis így lett. Csodálatos élmény volt együtt dolgozni ezekkel a kiváló sportemberekkel, miként nagyon jól megértjük egymást Siklósi Gergellyel is. Öt éve dolgozunk együtt, emlékszem, a tatai edzőtáborban egyszer csak bekopogtatott hozzám, hogy foglalkoznék-e vele. Tudni kell, hogy akárcsak én, ő is egy vidéki srác, tapolcai, ami ad még egy kis pluszt a kapcsolatunknak. Mi valahogy még jobban megértjük egymást.
„Hiszem, hogy ő fentről látja ezt az egészet!”
Dancsházy-Nagy Tamás Rióban és Tokióban is átélhetett egy-egy egyéni döntőt. Mindegyik során feltekintett az égre…
– Édesapám, aki annak idején szintén vívott, sajnos nem érhette meg a riói olimpiát, néhány hónappal előtte ment el. Akkor, majd most, Tokióban is feltekintettem az égre, mert hiszem, hogy ő fentről látja ezt az egészet! Tudom, hogy büszke rám, ahogy édesanyám is az. És még sokan mások Pécsről: rengeteg gratulációt kaptam, amit ezúton is köszönök, nagyon jólesett!
A lányával már klubtársak, mindketten honvédosok
A vívás pedig, nagyon úgy tűnik, kikerülhetetlen a család életében. Dancsházy-Nagy Tamás és felesége, Viktória 13 éves lánya, Anna is vív már – ő a kardot választotta.
– Ez nem a mi fegyvernemünk, ő pedig odajött hozzám és megkérdezte, nem haragszom-e, hogy a párbajtőr helyett a kardot választja. Dehogy haragudtam! Nekem csak az a lényeg, hogy mozogjon. Egyébként Szilágyi Áron a nagy kedvence, és vicces, hogy immár klubtársak vagyunk: a lányom és én is a Bp. Honvédhoz tartozunk, ahol vezetőedzőként dolgozom. Elárulom, édesanyám is vívott, ennek ellenére a szüleim abszolút nem akarták, hogy vívó legyen belőlem…
Szerencse, hogy ebben az esetben nem a szülői akarat érvényesült, mert akkor kevesebbek lennénk egy kedves és sikeres sportos történettel!
