Címlap Arc Nagyon kiakad...

Nagyon kiakadt a koncert-stop és a „kettős mérce” miatt a Punnany Massif frontembere

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Wolfie szerint "nem egyenes kommunikáció" folyik ebben a járványhelyzetben, és az ország vezetésében pedig "olyan emberek ülnek, akiknek fogalmuk sincsen, mi történik igazából az alattuk lévő szektorokban". "Emberileg nem fair", hogy miközben focizni szabad, koncertezni nem - panaszkodott a SpiritFM-ben Farkas Roland Wolfie. A Punanny Massif frontembere szerint "mesterkélt háború folyik a tudat ellen", most "buta rabszolgákra van szükség" világszerte, de ő nem akar az lenni. 

Még életben vagyunk, de már nagyon rezeg a léc – mondta a SpiritFM műsorában Wolfie, akit azért szólaltattak meg, mert pár napja igen dühös posztot engedett el:

https://www.facebook.com/afarkasroland/posts/10218166330930042

Azt írta tehát, hogy

„Tisztelt honatyák!

Próbálok rövid ès tömör lenni, hátha úgy többen elolvassák ès talán önökhöz is eljut:

Legyenek kedvesek ne szopassanak már minket ès engedjenek dolgozni! Vagy alakítsanak belőlünk focicsapatot, kihangosítjuk a labda suhogását, megvilágítjuk a műfüvet, megírjuk az indulókat, a bè közepet megtanìtjuk együtt ritmusra hangosan reppelni, lefotózzuk a kikötött cipőfűzőt, hogy a nagy pillanatok is meglegyenek, balladákat játszunk a vesztes csapatnak, cipeljük a győztes csapat váltóruháját (is).

Summázva: kèrjük önöket, hogy holnap ne rakjanak bele minket egy fiókba aminek eldobják a kulcsát!

Köszi”

Wolfie szerint „nem egyenes a kommunikáció” ebben a járványhelyzetben, az ország vezetésében pedig „olyan emberek ülnek, akiknek fogalmuk sincsen, mi történik igazából az alattuk lévő szektorokban”. Mert csak az mondhat olyat, hogy nem is a zenészeknek a legrosszabb, mert ki tudnak adni CD-t.

A zenész azt mondta, megértené, ha a járványveszély miatt nem lenne se foci, se strand, se semmi, ha „meg kell húzni a nadrágszíjat és mindenkinek otthon kell maradnia, akkor rendben, de ne legyenek kivételezett helyzetek”. Úgy gondolja, „mesterkélt háború” folyik a tudat ellen és „azért léptek a zenészek tökére”, mert vannak előadók, akik több ezer embert meg tudnak mozgatni, és esetleg nem lojálisak a hatalom felé.

https://soundcloud.com/user-667666134/farkas-roland-wolfie-a-punnamy-massif-egyik-frontembere

„Nem egyenes a kommunikáció. Azt mondják, hogy július végén majd megmondják, hogy mi fog történni… Miért nem lehet azt mondani, hogy ‘srácok, nem lesz semmi, fogadjátok el‘. Ez sokkal egyenesebb lenne. De nem. Picit úgy érzem, mintha azt mondanák, hogy ‘oké, dobjuk be ezt a csontot, nézzük meg, hogy a közvélemény hogyan reagál és majd akkor két hét múlva mondunk valamit.‘ Ez nem fair!”

– mondta a zenész a műsorban.

Azt a kérdést konkrétan kinevette a pécsi zenész, hogy Demeter Szilárdnak a könnyűzene megújításáért felelős miniszteri biztosnak lehetne-e esetleg szerepe, hogy közvetítsen a zenészek és a kormány között. Majd elmesélte egy „szürreális élményét” amikor egy hangoskönyvre jelentkezett majd hónapok múlva kapott egy semmitmondó reakciót.

Végezetül azt mondta Wolfie, hogy van B, C, D terve, de egyre jobban kezd elfogyni a bizalma azzal kapcsolatban, hogy „itt Magyarországon valamikor, valaha egy élhető lehetőséget biztosítsanak..”

„Úgy érzem, és ez már az egész világon kezd tendencia lenni, hogy nem érdekük, hogy gondolkodjanak az emberek, mert onnantól kezdve, ha elkezdenek gondolkodni, akkor meglátják a rést a pajzson, és itt most buta rabszolgákra van szükség. Én viszont nem szeretnék az lenni.”

– magyarázta.