Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A portugál származású, a Dél-afrikai Köztársaságban élő Davide de Oliveira még 15 ezer kilométert fog utazni Vietnamig. Az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy megáll Pécsen, annyira tetszett neki a város, hogy majdnem egy hetet maradt. 

David november végén indult Portugália fővárosából, Lisszabonból és Sevilla, Barcelona, Marseille, Velence, Fiume és Zágráb érintésével érkezett Pécsre, másfél hónap alatt 3600 kilométert motorozva. Daviddel a Tettyén futottunk össze, amikor portugál rendszámú motorját málházta fel, hogy a következő megállóig, a vajdasági Szabadkára induljon.

Indulás előtt november végén Portugáliában

Miért vágtál neki az útnak?
– Nincs különösebb oka, egyszerűen kalandra vágytam, hogy megismerjem a világot. Szüleim Portugáliából származnak, én Johannesburgban születtem és ott is élek. 2018-ban kezdtem utazni, voltam Portugáliában és Londonban, most egy kicsit nagyobb fába vágtam a fejszémet. Látni szeretném a valóságot, mert a hírekben csak a negatív rossz dolgokról számolnak be. Eddigi utam során sok pozitív dolgot tapasztaltam, ami megerősített abban, hogy világ szép.

Hogy választottad ki az útvonalat?
– Leginkább Iránba és Türkmenisztánba vágyom, érdekel a történelemük, az építészetük és a kultúrájuk. Először úgy terveztem, hogy Vietnamba repülök és onnan motorozom Lisszabonba, de nem találtam az útra megfelelő motort, ezért Portugáliában vettem ezt a járgányt, ami terepen is kiváló, így nem vagyok az aszfaltúthoz kötve. Johannesburgban letettem motorra a jogosítványt, Portugáliában pedig másfél hónapig utazgattam vele. Lassan szoktam meg, de most már biztosan közlekedem vele.

Kész tervekkel indultál neki az útnak?
– Csak nagy vonalakban: amit először kinéztem az túl hosszú út lett volna, egy évbe is beletelt volna, így rövidítettem, hogy 4-6 hónapba beleférjen. Keresztül Dél-Európán, a Balkánon, majd végig Ázsián Vietnamig. Ha nem leszek túl elcsigázott, akkor továbbmegyek Ausztráliáig, de az még csak egy álom.

Pécs is a tervben volt?
– Nem, nem terveztem előre, két nappal korábban döntöttem Pécs mellett. Csak az tudtam, hogy be szeretnék nézni Magyarországra, így kiválasztottam legdélebbi nagyvárost, ahol három napra szállást foglaltam, de annyira tetszett, hogy maradtam egy hétig.   

Mi tetszett Pécsben?
– Amikor elhagytam Olaszországot, megváltozott a környezet és az emberek. Dél-Európa számomra egyforma, ahogy átléptem a határt, úgy éreztem, hogy az emberek kedvesebbek, türelmesebbek, lassúbb és nyugodtabb az élet. A kocsmákban még a zene is nyugtatóbb, az emberek nem rohannak, nem sietnek. Ez csúcsosodott ki Pécsen, nagyon megtetszett a város, a meredek kis utcák a Tettyén, és Mecsek szerpentinjei, ahol remek motorozni. Kicsit megijedtem amikor motorral betévedtem az Ótemető utcába, először nem mertem lemenni rajta, amikor láttam, hogy a helyieknek itt közlekednek, legurultam rajta.

Hogy van ennyi időd utazni?
– Van egy vállalkozásom, ami mondhatni már magától működik. Konténerekkel foglalkozom, építési törmelék elszállításával. Ennyi időre tudom nélkülözni a munkát, ha kell, akkor interneten rá tudok nézni a cég dolgaira. Családom még nincs, nővéremmel és szüleimmel nap mint nap tartom a kapcsolatot.

Mi volt eddig a legjobb élményed?
– Napi 2-3 órát gurulok, négynaponta elfáradok, akkor egy nagyobb városban megállok. Nagyon tetszettek a mediterrán városok, de a legnagyobb élmény a szlovén hegyekben ért, ahol hóban motoroztam. Nálunk nagyon ritkán van hó, az is csak a magas hegyek tetején, ezért ez óriási élmény volt nekem. Arra számítok, hogy innentől kezdődik az érdekesebb része az útnak, ezért valószínű, hogy elkezdek naplót vagy blogot írni.

Szeretek egyedül lenni, de azért néha jólesik beszélgetni a helyiekkel, ez fontos, hogy jobban megismerjek egy országot. Szabadkán ismerősök várnak, nővérem egyik barátja onnan származik, az ő szülei fogadnak majd néhány napra. Utána már csak Vietnamban lesz ismeősöm – mondta a Pécs Aktuálnak David de Oliviera.

A visszalévő távolság nagyjából 13-14 ezer kilométer, Szerbia, Macedónia, Görögország, Törökország, Irán, Pakisztán, India, Banglades, Mianmar, Thaiföld és Laoszon kell még keresztülmennie, hogy valamikor nyár elején odaérjen.

David útját közösségi oldalán lehet lekövetni: ITT

Világutazók Pécsen keresztül

Lóháton Mongóliába

A kétezres évek elején egy középkorú francia nő Dél-Franciaországból indult el lóháton, hogy Európát és Ázsiát átszelve a mongol sztyeppékig utazzon. Pécs mellett egy faluban töltött két éjszakát, akkor azt nyilatkozta, hogy nem siet sehova, az út ezért három évig fog tartani.

Simon Wintermans
A Pécsen élő holland művészettörténész 2010-ben a németországi Essenből biciklizett Pécsen keresztül Isztanbulig. 6600 kilométert tekert az Európa Kulturális Fővárosa program nagyköveteként.


Stoppolás lakókocsival

Tjerk Ridder 2010-ben saját lakókocsijával stoppolt szintén az Essen-Isztambul útvonalon. A holland férfi olyan autókat intett le, amelyek vonóhorgára rá tudta akasztani lakókocsiját.



Gyaloglás kutyával
Gianluca Ratta 49 éves olasz biológus 2011-ben járt Pécsen 10 éves Shira nevű kedvencével. A kutyával való leghosszabb gyaloglás világrekordját akarta felállítani, akkor 41 ezer kilométernél járt.


Gianluca Rattta Shira nevű kutyájával a pécsi olasz tiszteletbeli konzulátus kertjében 2011-ben