Címlap Arc Új utat mutat...

Új utat mutathat az a kézfertőtlenítő, amit a PTE-n fejlesztettek

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Forradalmian új utat mutat a kézfertőtlenítők körében egy új találmány, amely a Pécsi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kara Gyógyszertechnológiai és Biofarmáciai Intézetének, valamint Farmakognóziai Intézetének oktató-kutató munkatársainak köszönhető - írja az UnivPécs.

Az új gél természetes anyagok felhasználásával készült, alkoholt csupán technológiai segédanyagként tartalmaz. Maga a termék baktériumok és vírusok ellen is hatásos védelmet nyújt, várhatóan még idén a boltok polcaira kerül. A kézfertőtlenítő gél megalkotásában oroszlánrészt vállaló Ámanné dr. Takácsi-Nagy Annát kérdezte az egyetemi lap. 

Nem a járvány volt az ösztönző pillanat

Az ötlet eredeti gazdája a Farmakognóziai Intézet munkatársa, dr. Horváth Györgyi docens asszony volt, de Lendvai Botond, a Farmakognóziai Intézet korábbi hallgatója is csatlakozott a projekthez. A kutatást még jóval a koronavírus-járvány megjelenése előtt elkezdték.

– Úgy gondolom, szerencsés véletlenek sorozatának köszönhető, hogy a Farmakognózia Intézet és a Gyógyszertechnológiai és Biofarmáciai Intézet két munkacsoportja együtt kezdett dolgozni. Az ötlet ott keletkezett, a mi intézetünk pedig megvalósította azt – mondta el Ámanné dr. Takácsi-Nagy Anna az UnivPécs számára.

Természetes anyagok, kevés alkohol

Ugyan az alkohol igen hatékonyan pusztítja el a kórokozókat, azonban dehidratálja az emberi bőrt. Ennek okán olyan összetevőket válogattak össze, amelyek nagymértékben gátolják a bőr szárító hatását.

Az alkohol tehát nem hatóanyagként van jelen a kézfertőtlenítő gélben, hanem technológiai segédanyagként – kis mennyiségben.

Eltér a korábbi fertőtlenítőktől

Nem konvencionális anyagokkal dolgozunk: újfajta a hatóanyag-kombináció, illetve újfajták a technológiai anyagok is.

Ámanné Dr. Takácsi-Nagy Anna

Továbbá törekedtek arra, hogy a fél- vagy teljesen szintetikus anyagok helyett inkább természetes összetevőket használjanak.

Többen már kipróbálták

Az új kézfertőtlenítőt széles körben tesztelhették a PTE polgárai. A PTE több pontján kihelyezték a tégelyeket, ahol bárki kipróbálhatta a gélt. Többen naponta többször tesztelték az új szert.

Több körben végeztünk felmérést arra vonatkozóan, hogy milyen a felhasználói élmény, és minden egyes visszajelzésnek – beleértve a nem kedvezőeket is – személy szerint nagyon örültem.

mondta az egyetemi adjunktus

Voltak kevésbé kedvező vélemények is. Egyik ilyen eset, amikor az egyik diák egyből lemosta a gélt a kezéről. Azonban a kritikákat megfogadva változtattak a készítmény összetételén.

A piac érdeklődik

Nem csupán hazai, hanem egy kanadai fél is érdeklődik komolyan az új termékük iránt. A külföldi fél jelenleg annak jár utána, hogy miként lehet nem csupán náluk – hanem az Egyesült Államok piacára is betörni a kézfertőtlenítővel.

A forradalmi gélt a PTE 2019-ben vette fel a Szellemi Termékek Portfóliójába. Nevet még egyelőre nem visel a termék, árát majd a piac fogja meghatározni.

Hamarosan mi is kipróbálhatjuk

Jelenleg újabb engedélyeztetések és bőrgyógyászati tesztek várnak a kézfertőtlenítő gélre – ha minden jól megy, akkor idén már a boltok polcaira kerülhet. Az eredeti kézfertőtlenítő mellett egy alkoholos változatot és egy törlőkendőt is fognak a jövőben készíteni.

A teljes interjút az UnivPécs oldalán olvashatják. Képek forrása: UnivPécs.