Címlap Baleset Akár két év b...

Akár két év börtönt kaphat a Lánc utcai gázoló

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ítélet született a másfél évvel ezelőtti Lánc utcai gázolás ügyében. Jó ideje panaszkodnak az útszakaszra a járókelők és nem csupán a rossz közvilágítás a baj.

Régóta veszélyes útszakasznak minősül a Lánc utcai nagy zebra, ami a négysávos útszakaszon teszi lehetővé gyalogosok számára az átkelést. Korábban is voltak szerencsétlen végkimenetelű gázolásos balesetek a zebrán, tavaly márciusban ezúttal halálos kimenetelű baleset történt, egy 67 éves nő életét vesztette.

A probléma több rétegű. Egyrészt (ha a buszöblöket nem vesszük) egy négy sávos-hosszú útszakaszról van szó, így tehát maga a zebrán való átkelés is egy lassú folyamat. Sokan panaszkodnak rá, hogy az éjszakai közvilágítás nem elég jó a környéken és nehéz észrevenni a gyalogosokat áthaladás közben. Tovább nehezíti még a biztonságos átkelést, hogy az adott útszakasz egy kicsit leejtős és a sok sávnak köszönhetően a mellettünk lévő sávban haladó vagy éppen megálló autó könnyedén kitakarhatja a gyanútlan átkelőket.

A sofőrök hozzállása mellett sem lehet szó nélkül elmenni, gyakran körültekintés nélkül közelítenek a zebra felé. Annak ellenére, hogy a mellettük lévő autó megáll a zebra előtt, sokszor lassítás nélkül egyszerűen tovább hajtanak a zebrán. A tavalyi balesetben nagy közfelháborodást váltott ki, hogy a sofőr fékezés nélkül ütöte el a vétlen idős hölgyet.

Gyakran hallani amúgy vészfékezést az említett szakaszon, a tavalyi ominózus eset előtt pedig három évvel korábban történt egy cserbenhagyásos gázolás ugyanazon a zebrán.

A tavaly februárban történt tragédia hasonlóképpen történhetett, a vádlott este hat órakor 42-45 km/h-s sebességgel közlekedett az adott szakaszon, mikor is fékezés nélkül a belső forgalmi sávban elütötte a 67 éves pécsi nőt. A hölgy sajnálatos módon a kórházban belehalt sérüléseibe.

A Pécsi Járásbíróság a 2020. május 27. napján megtartott előkészítő ülésen F.Zs.J. Vádlottat halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségében bűnösnek mondta ki, ezért a bíróság őt 2 év szabadságvesztésre és 3 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte.
Az ítélet nem jogerős.