Címlap Baleset Megölte a sze...

Megölte a szembe jövő utas magzatát, 2 évre megvonták a jogsiját

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Pécsi Törvényszék sajtóközleménye alapján a Pécsi Járásbíróság tárgyaláson kívül hozott ítéletet K.G. vádlottal szemben, akit maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt 2 év 6 hónap szabadságvesztésre és 2 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte. A bíróság a szabadságvesztés végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette.

A közlemény szerint a vádlott tavaly augusztusban a haverja autójával közlekedett Pécs felől Szalánta irányába. A vádlott a belső forgalmi sávban hajtott körülbelül 60-nal, amikor hirtelen balra rántotta a kormányt, és áttért a szembesávba, ahol frontálisan összeütközött a vele szemben 50-nel közlekedő autóval. A szembe jövő gépjármű mögött is közlekedett egy autó, aminek a sofőrje vészfékezett, majd karambolozott. A baleset következtében a sofőr 8 napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett, míg az anyósülésen ülő utasának elhalt a magzata a baleset következtében.

A vádlottal szemben az elmúlt három évben 8 alkalommal került sor a közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése miatt helyszíni bírság, illetve pénzbírság kiszabására. A büntetése ezúttal mégis csak 2 év jogsi megvonás lett!