Nyolcan – köztük a sofőr – meghaltak, nyolcan sérültek meg súlyosan, negyvenen könnyebben az M7-es autópályán, Szabadbattyánnál vasárnap hajnalban történt buszbalesetben – közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-vel.
Győrfi Pál elmondta: 17 Fejér megyei és a környező megyékből küldött egység vett részt a mentésben, a sérülteket a helyszíni ellátás után Siófokra, Veszprémbe, Székesfehérvárra és Budapestre vitték kórházba.
KORÁBBAN ÍRTUK:
Az oldalára borult egy zsúfolt, Horvátország felől érkező – autóbusz vasárnap reggel 4 óra 55 perckor az M7-es autópálya 70-es kilométerszelvényében, a Budapest felé vezető oldalon, Szabadbattyán térségében. A magyar bejegyzésű jármű több mint ötven utasa közül az elsődleges adatok szerint a helyszínen nyolc ember életét vesztette, ketten súlyosan és negyvenhatan könnyebben megsérültek – írja a katasztrófavédelem.
A busz átszakította a szalagkorlátot, illetve az autópálya-felüljáró hídpillérének is nekiütközött. A helyszínre érkezett egy tűzoltódaru is, amely akkor kap majd szerepet, amikor a jelenleg is zajló helyszínelés befejeződött, és megkezdődhet a műszaki mentés. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság videót is közzétett a baleset helyszínéről.
![](https://pecsaktual.hu/wp-content/uploads/2021/08/buszbaleset_M7-2-1024x672.jpg)
A Police.hu arról tájékoztat, hogy a helyszíni szemlét és a műszaki mentést a rendőrök megkezdték, a helyszínen teljes útlezárás van érvényben, a forgalmat a szabadbattyáni lehajtónál terelik le az autópályáról, visszatérési lehetőségük a járművezetőknek a következő felhajtónál lehetséges, a 63-as számú főútról.
![](https://pecsaktual.hu/wp-content/uploads/2021/08/buszbaleset_M7-4-1024x756.jpg)
![](https://pecsaktual.hu/wp-content/uploads/2021/08/buszbaleset_M7-3-1024x648.jpg)
![](https://pecsaktual.hu/wp-content/uploads/2021/08/buszbaleset_M7-5-1024x793.jpg)
![](https://pecsaktual.hu/wp-content/uploads/2021/08/buszbaleset_M7-6-1024x683.jpg)
(Fotók: Mihádák Zoltán/MTI)
A rendőrségi fotók is megdöbbentők:
![](https://pecsaktual.hu/wp-content/uploads/2021/08/IMG-62ec1184011bef43a9528fe47c906154-V-1024x461.jpg)
![](https://pecsaktual.hu/wp-content/uploads/2021/08/IMG-eca2b76e202feb684ce2c3f040a9127c-V_0-1024x461.jpg)
![](https://pecsaktual.hu/wp-content/uploads/2021/08/IMG-211a141b4467f2eb441d517fe8763ec8-V-1024x461.jpg)