Címlap Balhé A vandálok a ...

A vandálok a kukák után egy nőt is bántottak

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Egy pécsi téren garázdálkodott a két férfi, a helyszínen fogták el őket - írta meg a Police.hu.

Egy nő tett bejelentést a rendőrségre, mert október 20-án 0 óra 30 perc körül Pécsett, az Apáczai Csere János körtér mellett két férfi összeszólalkozott vele, majd az egyik bántalmazta is.

A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy a két férfi a téren először kukákat borogatott, majd egyikőjük egy borosüveget is széttört. Amikor a nő számon kérte rajtuk a viselkedést

az egyik férfi meglökte – ettől a sértett a padra esett –, majd arcon is köpte.

A rendőrök a helyszínen elfogták a 23 éves kökényi férfit és 22 éves pécsi társát, majd előállításukat követően kihallgatták őket gyanúsítottként. A 23 éves feltételezett elkövetőt a rendőrök bűnügyi őrizetbe vették.

Ellenük garázdaság miatt nyomoz a Pécsi Rendőrkapitányság.