AZONNALI INTÉZKEDÉST KÉRÜNK!
– jelent meg a kétségbeesett bejegyzés a közösségi médiában,
amit egy Aidinger János úti lakos tett közzé pénteken. A leírása alapján két lépcsőházban kapcsolták ki az áramot a közös területeken. Így
nem tudják a liftet használni, mozgáskorlátozottak lettek rabjai saját lakásuknak
A bejegyzés szerint sötét a lépcsőház, nem működik a lift és a kaputelefon. Az épületben idős, kerekesszékes és mozgásukban korlátozott emberek is élnek – írja.
Hogyan történhet meg, hogy ezeknek az embereknek több napon keresztül sötét lépcsőházban, lift nélkül kell közlekedniük?
– teszik fel a kérdést. A lakók információja szerint az E.ON az ö n k o r m á n y z a t jelentős tartozása miatt kapcsolta le az áramot.
– Én magam is felhívtam az E.ON-t az ügyben – írta a bejegyzést létrehozó Mary. „Péterffy Attila polgármester Úrtól és Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatától azonnali intézkedést kérünk” – írta a lakó. „Szeretnék ha tisztáznák, miért nincs áram, ki felelős a kialakult helyzetért és mikor állítják helyre az áramellátást. Addig pedig hogyan biztosítják az idős és mozgáskorlátozott lakók biztonságát”.
A bejegyzéshez Sajgó György, Momentumos önkormányzati képviselő is hozzászólt. Mint írta:

Elértük Sajgó Györgyöt, aki kérdésünkre elmondta: helyszíni szemlét tartottak pénteken az 5 emeletes épületben, ahol információink szerint kedd óta nincs áram a közös területeken. Mint fogalmazott, elképzelhető, hogy
„a szükséges összeget nem rendezték időben, vagy nem állt rendelkezésre hozzá megfelelő fedezet az önkormányzatnál. Hogy pontosan mi vezetett a kikapcsoláshoz, egyelőre nem ismert”.
Pár tízezer forint lehet a tartozás
Sajgó György szerint az érintett tartozás nagyságrendileg néhány tízezer forint lehetett. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy Pécsett az önkormányzati lakások bérlőinek teljes kintlévősége mintegy 2 milliárd forint. Ez az az összeg, amellyel az önkormányzati lakásokban élők bérleti és közüzemi díjak formájában tartoznak.
A képviselő hozzátette: az önkormányzat péntekig rendezte az érintett tartozást, az MVM azonban ügyeleti időben nem végez visszakapcsolást. Emiatt várhatóan csak hétfőn állhat helyre az áramszolgáltatás a két lépcsőház közös területein.
















