Címlap Balhé Elhagyta a sz...
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A rendőrségre július 19-én reggel arról érkezett bejelentés, hogy Komlón, a Kossuth Lajos utcában az egyik lépcsőház ajtóüvegén bedobtak egy üveget, amelyben valószínűleg valamilyen éghető anyag is volt, mert két ajtó is megrongálódott.

A rendőrök rövid időn belül beazonosították a feltételezett elkövetőt. A férfi volt szerelme új partnerével tartózkodott a társasházban és mivel exével véget ért a kapcsolatuk, úgy döntött, megbosszulja, hogy a volt párja az egyik barátjával jött össze.

A rendőrök egy nap alatt elfogták az elkövetéssel gyanúsítható 23 éves helyi férfit, majd előállították, és kihallgatták gyanúsítottként. A gyanúsított vallomása szerint július 18-án este italozott, majd úgy döntött, hogy valamilyen módon kárt okoz az exének, mivel az mást választott helyette. Benzint töltött egy üvegbe, majd egy ronggyal betömte a száját. A lépcsőházhoz ment, azonban ott rájött, hogy olyan magasra úgysem tudja feldobni, hogy a lakásba essen az üveg, ezért meggyújtotta a rongyot, majd a Molotov-koktéllal bedobta a lépcsőház ajtóüvegét, és elhagyta a helyszínt.

A férfit őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását, közveszélyokozás miatt kell majd felelnie.